Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Ennek sokan örülnek majd: ennyivel emelkedik jövőre a nyugdíj

Új hír érkezett a kormányzat nyugdíjemelési terveit illetően: három százalékkal emelkedhetnek a nyugdíjak jövőre.

Menedzsment Fórum számolt be arról, hogy a nemrégiben elkészült konvergenciaprogram alapján akkora inflációval számol, aminek révén 2021-ben 3 százalékkal emelhetik a nyugdíjakat az idei 2,8 százalék után.

„Összességében a külső és a belső tényezők egyaránt abba az irányba mutatnak, hogy a fogyasztói árak növekedése 2020-ban lassulhat, így az év első hónapjaiban látott erőteljes drágulás ellenére az év egészében 2,8% lehet az infláció mértéke.

Ezt követően azonban az egyszeri áremelkedést okozó tényezők bázisba épülésével az infláció mérsékelten emelkedhet.

Ennek hatására 2021-től az MNB középtávú céljának megfelelően 3% lehet az általános áremelkedés üteme” – idézik a dokumentum egyik bekezdését, amelynek alapján arra következtethetünk, hogy a hatályos jogszabálynak megfelelően a nyugdíjak 3 százalékkal emelkedhetnek jövő januárban.

Az árak változását azonban nem könnyű előre megítélni, így az mfor.hu szerint lehetséges, hogy a kormány álláspontja ebben a kérdésben változhatott a a konvergenciaprogram uniós benyújtása óta.

Az átlagnyugdíj idén közel 140 ezer forintra emelkedett, a további három százalékkal ez az összeg havonta csaknem 143 ezer forint lehet, ám ebben az összegben még nincs benne a 13. havi nyugdíj első fele.

A jegybank szerint mérsékeltebb áremelkedés várható a következők időszakban. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön biztosan részletesebben beszél erről a Kormányinfón, a 2021-es költségvetés megvitatásakor.

blikk, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Kiegészítő nyugdíjemelésről döntött a kormány – a nap hírei eddig, rövid összefoglaló..

Géza

Nyugdíjkorhatár-emelés: fontos állítást tett a szakértő..

Géza

Emelkednek nyártól a BKK-jegyárak és érkezik egy új, kiegészítő jegy

Géza