Egyre nagyobb méreteket ölt szerte a világon a beporzó rovarok tömeges pusztulása, és habár sokan nem gondolnák, de a koronavírus-pánik miatt ideiglenesen kiürült élelmiszerboltokra a beporzók nélkül végleg üresen maradnának.
Nem csak a háziméhekről van szó, hanem például 700 vadon élő rokonukról, lepke-, légy-, szúnyog-, bogár- és egyéb rovarfajok ezreiről, amelyek számtalan vad- és haszonnövény szaporodását biztosítják.
A koronavírus elleni harc mögött jogosan és érthetően elhalványul minden más globális kihívás, amellyel az emberiségnek a XXI. században meg kell küzdenie, de nagyon fontos probléma a beporzó állatok gyors eltűnése. Az élelmiszerüzletek polcai, amelyek most a koronavírus-járvány miatt sok helyen ideiglenesen kiürültek, végleg üresen maradnának a beporzók nélkül. A „méhecskék” aranyosak és hasznosak, ha elpusztulnak nemcsak mézünk nem lesz, de sok növény szaporodása is bajba kerül, ugyanakkor a helyzet ennél jóval bonyolultabb, és az első rovarok tavaszi ébredésével a probléma ismét aktuális.
Magyarországon a méhek a legfontosabb beporzók: 700 vadon élő fajuk őshonos, „létszámra” viszont értelemszerűen a nyugati háziméh, más néven mézelő méh állománya a legjelentősebb. Azt is mondhatjuk, mézelőméh-nagyhatalom vagyunk, a több mint egymillió magyar méhcsalád az ország területére vetítve a legek közé tartozik Európában. A méhek rendszertani csoportjába tartozó fajok rendkívüli módon specializálódtak a nektár, a virágpor fogyasztására és begyűjtésére, egyedi eszközeik fajcsoportonként eltérnek, de legfőbb munkaeszközük az egyben kedves megjelenésüket is kölcsönző szőrzet.
A háziméhek jól ismert módon a hátsó lábukon gyűjtik a virágport, mintha valami zsebbe pakolnák, valójában a tapadást biztosító szőrökkel határolt foltról van szó. Az úgynevezett művészméhek „haskefével” rendelkeznek, mások lábaik hosszú szőreivel gyűjtenek – mondta Dr. Kovács-Hostyánszki Anikót, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársát, a beporzás-ökológia szakértője. Ha a méheket – nem igazán tudományos kifejezéssel – a beporzás specialistáinak nevezzük, akkor a közkatonák tömegét a lepkék, legyek számos csoportja, illetve az olyan állandó vagy alkalmi viráglátogatók alkotják, mint sok bogárfaj, hangyák, sőt újabb kutatások szerint szúnyogok. A módszer minden esetben ugyanaz: a testére vagy szájszervére tapadt virágport az állat eljuttatja egy másik virág termőtestére, vagyis megtermékenyíti, beporozza. A lepkéket külön érdemes még kiemelni, az éjszakai életmódot folytató fajok ugyanis kulcsszerepet játszanak néhány, sötétedés után virágot bontó növényfaj szaporodásában.
A növények meggyökeresedett életmódjuk okán értelemszerűen nem tudják egymást felkeresni, nem indulhatnak párkereső útra, a hím- és a női ivarsejtek találkozása így a szél és állatok közvetítésével történik, sokszor persze átfedéssel. A gyümölcsfák közül például az alma, a barack, a cseresznye termése nagyban a beporzókra van utalva, a dinnye, a tök, a spárga nem is hozna nélkülük termést, a sárgarépa, az uborka is elsősorban rájuk támaszkodik, a repce, a napraforgó, a bab vagy a szója terméshozama körülbelül 40 százalékkal csökkenne nélkülük – sorolja helyhiány miatt a teljesség igénye nélkül a szakember. Hozzáteszi, hogy akkor még nem is beszéltünk a vadnövények tömegéről a lágyszárú apróságoktól a fákig.
Termesztett haszonnövényeink mintegy egyharmada kizárólag szélbeporzású, a másik kétharmad 60–70 százalékának termés és/vagy magképzéséhez az állatok is bőségesen hozzájárulnak, 15 százaléka pedig teljes egészében ki van nekik szolgáltatva. Ami pedig a növények összességét illeti: a szárazföldi ökoszisztémákban a zárvatermő virágos növények 80 százaléka profitál kisebb-nagyobb mértékben a beporzókból.
A beporzók pusztulásának egyik fő oka a nagy mennyiségben alkalmazott rovarirtó szerek károkozásán is túlnőve az intenzív mezőgazdálkodás.
A monokultúrákban, a végeláthatatlan repce- és napraforgótáblákon egyetlen más növény sem él meg, erről gyomirtók gyakori használatával gondoskodunk. Egyetlen faj foglal el őrült méretű területet, ezért nevezhetjük zöld sivatagnak. Virágzás idején 2–3 hétig terülj-terülj asztalkámat biztosítanak, de utána egy falat táplálék sincs. De még a bőség sem elérhető mindenkinek, sok fajt a testmérete, szájszerve különböző táplálékforrások elérésére teszi alkalmassá. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy bizony vannak olyan nektárral táplálkozó rovarok, amelyek például egy virágzó repcemezőn éhen pusztulnának, mert egyszerűen nem férnek hozzá az orruk előtt lévő táplálékhoz.
A megoldás nem ördögtől való, a magyar mezőgazdaság még az ezredforduló előtt nem sokkal is így működött: a termőföldeket vadnövények borította határmezsgyék, táblaszegélyek, gyepek, természetes élőhelyfoltok törték meg. A lényeg a rajtuk termő növényzet fajgazdagsága, ami tavasztól őszig biztosít a beporzóknak táplálékot. Ezek az úgynevezett méhlegelők a beporzók számára is élőhelyként szolgálnak, bőséget és fajgazdagságot biztosítanak, ami a termesztett növények beporzását is biztosabbá, hatékonyabbá teszi – emeli ki Kovács-Hostyánszki Anikó.
Az ökológus szakember és munkatársai almafák és vad beporzók (vadméh fajok, zengőlegyek) kapcsolatát vizsgálva arra jutottak, minél nagyobb a vad beporzók fajgazdagsága, annál jobb lesz a termésátlag. Ennek oka, hogy a különböző fajok másképp viselik az időjárási körülményeket, időben eltér az aktivitásuk, és amint már szó volt róla, testfelépítésük, módszereik is mások. Napraforgón azt is kimutatták, hogy vadméhek jelenlétében a háziméhek is gyorsabban mozognak virágról virágra. A faji sokszínűség komolyabb összefüggésekben is rendkívül fontos, mert ha bármilyen környezeti krízis időlegesen visszaszorítja egyik-másik faj populációját, van, aki átveszi a helyét, a rendszer maga nem sérül.
A beporzók eltűnése itthon és világszerte is egyre nagyobb probléma, az Egyesült Államok egyes területein a gazdák már fizetnek a méhészeknek, hogy adott időszakokban az ő földjükre vigyék a méhcsaládokat. Kína Szecsuán tartományában pedig már emberek végzik a beporzást: műanyag tégelyekbe gyűjtik a virágport, majd ecsetekkel, tollseprűkkel juttatják át a másik növényre. Magyarországon még nem érezzük a beporzók ilyen hiányát, de nem is kellene idáig eljutnunk, jó lenne rájuk vigyázni. Elsősorban élőhelyeik biztosításával és a vegyszerhasználat visszafogásával – fogalmaz Kovács-Hostyánszki Anikó. Jó hír, hogy a baj mélységét az Európai Unió is felismerte, és kezdeményezést indított a beporzók védelmére, de a lakosság is egyre inkább érdeklődik a téma iránt.
Címlapkép: Getty Images
24, agrarszektor, Hirmagazin.eu
