1804-ben épült késő barokk stílusban. Védőszentje Szent Imre herceg, aki egyben az endrődi címer főalakja is volt. Különösen értékes a templom műemlékként nyilvántartott ülőpad rendszere. 1798. november 6-án tették le az első alapköveit, mivel a régi templom – ami a Templom-zug területén volt – nagyon közel volt a Köröshöz (mintegy 8 lépésre), ezáltal veszélynek volt kitéve. Ez a templom a régitől délebbre, a Köröstől távolabbra került. Felszentelésére 1804. november 5-én került sor. 1808-ban Egerben készült el Szent Péter és Pál kőszobra, melyet a templom vakablakaiba helyezték el. Ekkor a templomnak öt harangja volt, ma sajnos csak három üzemképes (a Szent István, a Szent Imre, és a Lélek harang). 1835-ben Pesten készült a márvány keresztelőkút, 1841-ben parkosították a templom belső udvarát, melynek fái több mint 150 évesek. 1843-ban a föld-rengés sújtotta templomot helyrehozzák. 1852-1889 között ismételten helyrehozzák a templomot, megújítják a Szent János kápolnát, az orgonát, és megépítik a Kálváriát. 1866-ban a templom külső-belső tatarozására is sor kerül. „A templomon lévő kereszt és gomb levétetett és megaranyoztatott. Pünkösdhétfőn – szinte az egész falu jelenlétében – visszahelyeztetett. A gombba emlékirat és pénzek tétettek. Az emékirat így kezdődik: 1826. esztendőben az endrődi hívek által Isten dicsőségére a torony rézzel befedetett. 1866. esztendőben megújítatott.” 1894-ben román stílusú oltár hátképpel készült a templomba. Augusztus elején befejezték a templomhajó és a mellékoltárok díszítését. A boltíveket arannyal festették, a mennyezetet kékre, aranycsillagokkal ékesítve. Az első mennyezetmező sarkaiba a négy evangélistát festették, a szent kereszt és Jézus szíve oltárát átalakították és az előbbire tabernákulumot helyeztek, a Mária-oltáron a rózsafüzérkép helyett valódi lourdesi barlangot és szobrot állítattak, a szószéket átfestették és aranyozták. A festmény mindenütt olaj, és az arany valódi. A mennyezet második mezőjének sarkára szent Mártont és szent Borbálát festették. 1915-ben a régi orgona helyett új készült. 1918-ban az orgona ónsípjait hadi célokra elszállították. (A homlokzati sípok azóta is hiányoznak, helyüket vászonra festett sípok töltik ki.) 1923-ban sikerült beszerezni mind a négy harangot (a Szent Család képével díszített harangot, a Lélekharangot, az E hangon szóló nagyharangot, és a Szent Imre harangot). 1944. október 6-án komoly sérülést szenvedett a templom és a plébánia. A két nagy harang megsérült, két kisebbet pedig elvittek. Hatalmas károk érték az orgonát, a színes ablakokat. 1964-ben újrafestik a templom belsejét, a 70-es évek elején külső tatarozás történik. 1975-ben teljesen új tetőt kap a templom, és még ez előtt elkészül a villany padfűtés is. 1977-82. között felújításra kerül a templom villamos hálózata, 1982-ben a templomtorony keresztje és a megrepedt nagyharang. Új liturgikus teret alakítottak ki a templomban. 1990. szeptemberében kezdődött a templom külső, már életveszélyesen omladozó vakolatának felújítása, mely több évet vett igénybe.

GPS koordináták: 46.9344 / 20.7695
Cím: Gyomaendrőd (Endrőd) Hősök tere
Tel: +36 (66) 283-940
E-mail: [email protected]
Web: www.gyomaendrod.hu