5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőHorgászat híreiÉn is horgász vagyok, de ilyen horgásztörténeteket még nem hallottam..(-bg-); nagyon érdekesek!

Én is horgász vagyok, de ilyen horgásztörténeteket még nem hallottam..(-bg-); nagyon érdekesek!

Majdnem meghalt egy horgász, miután a kifogott hal beugrott a torkába?!

„Nem volt még ennél bizarrabb esetem és valószínűleg soha nem is lesz” – mondta a brit férfi életét megmentő mentős.

Egy ártatlan viccelődés miatt halt meg majdnem egy 28 éves brit férfi, miután egy 14 centiméteres hal beleugrott a szájába, majd a torkán akadt, miután kifogta a tengerből az angliai Dorset partjainál –jelentette a brit sajtó. A beszámolók szerint a közönséges nyelvhal (Solea soela) azután ugrott bele a férfi torkába, hogy poénból a szája felé emelte, és a hal olyan erősen ficánkolt, hogy kicsúszott a kezéből.

A férfihez barátai azonnal mentőt hívtak. Amikor a mentősök október 5-én este kiérkeztek a Boscombe mólóhoz, a meg nem nevezett férfi eszméletlen állapotban volt, és nem lélegzett. Egyikük a brit sajtónak elmondta: amíg ki nem érkeztek, a férfi barátai „igazán jó szívmasszázzsal” próbálták megmenteni az életét, követve a segélyhívón keresztül kapott utasításokat.

A mentősök először egy lélegeztető maszk és zsák segítségével próbálták oxigénhez juttatni a férfit, aki szívleállástól is szenvedett, de az nem működött. A torkán akadt hal ugyanis teljesen elzárta a légutakat. Nem volt más választásuk: ki kellett szedniük a halat.

„Egyértelmű volt, hogy ki kell szednünk a halat, különben a beteg nem fogja túlélni a rövid utat a kórházba” – mondta el Matt Harrison. És az nem volt egyszerű feladat. A mentős ugyanis nem hibázhatott, és egy darabban kellett kihúznia a az állatot.

Ha kicsúszott volna a fogóból, vagy egy darab letörik róla, és emiatt még lejjebb kerül, már „nem tudtunk volna mit csinálni az akadály megszüntetésére” – mondta el a mentős. Akinek végül a hatodik próbálkozásra sikerült egyben kiemelnie a 14 centis állatot, ami „legnagyobb meglepetésünkre egy egész nyelvhal volt” – közölte Harrison.

„Nem volt még ennél bizarrabb esetem és valószínűleg soha nem is lesz” – mondta el Harrison. A mentős hozzátette: a szívleállás nem okozott semmilyen maradandó sérülést horgásznak.

Vaddisznó vette üldözőbe a magyar horgászt

Ki tudja, milyen következménye lehetett volna, ha a horgász nem inal el időben Visegrád mellett. Mindenesetre az Index a Fishndirt blogon találta meg a videóval fűszerezett történetet, hogy egy pecást megkergetett egy vaddisznó. Az állat a beszámoló szerint először csak kolbászolt a horgász körül, majd határozottan célba vette őt, amin a felé hajított – később elfogyasztott – szendvics sem segített. Az áldozat az autójáig menekült, de a felvételen látható, hogy a röfögő-dagonyázó állat minden dudálás ellenére kitartóan üldözte őt, állítólag egész a 11-es főútig. Nem sérült meg senki, az anyagi kár nem jelentős.

Frissítés: szelid lenne a disznó?

Cikkünk megjelenése után, még hétfő késő este írt egy olvasónk, aki más megvilágításba helyezte a történteket. Szerinte az adott sertés nem akart támadni, ő egy szelidített disznó, aki “évek óta köztünk jár, találkozunk vele”. A helyiek etetik is olykor, ezért a levélíró szerint helytelen volt, hogy az autós dudált és úgy viselkedett, ahogy. A disznó márpedig ahhoz van szokva, hogy “barátságosak vele”.

Mindenesetre fő a biztonság, ezért azt ajánljuk olvasóinknak, mindig legyenek óvatosak a vadakkal, az erdő az ő területük, konfrontálódni pedig kár.

Frissítés 2.: Rozi?

444 arról ír, valószínűleg az emberhez szokott, sőt emberek között nevelkedett nőstény, Rozi lehetett az, aki nagyon érdeklődött a pecás iránt. Legalábbis a visegrádiak szerint Rozi szokott az emberek közelében kolbászolni, nem fél tőlük, akár meg is lehet vakarni a hátát.

Túlélte a horgász, hogy átment a fején a szigony

A baleset a Bahamák környékén történt. A szörnyű sérülésről a Facebookon tett közzé fényképet a férfi egyik barátja.

Millimétereken múlt egy férfi élete, akinek horgászás közben átment a fején a fémszigony, miközben a Bahamák környékén búvárkodott – írta a Daily Mail. A műtétre váró férfiról készült fényképet a brit lap cikke szerint szerdán osztotta meg a Facebookon a férfi egyik barátja, és azóta több ezren osztották meg.

Nem sokon múlt, hogy nem ölte meg a fején átfúródó szigony. Fotó: Facebook

Az áldozatot végül sikeresen megszabadították a fején átfúródott szigonytól, és a műtét után készült fénykép tanúsága szerint végül komolyabb következmények nélkül megúszta a szörnyű balesetet.

Fotó: Facebook

Daily Mail cikkéből több részletet nem derült ki az esetről, így az sem, ki volt a férfi, hol él, és pontosan mikor történt a baleset.

18 horgász, akik “szörnyeket” akasztottak horogra

Aki szeret horgászni az tudja jól, hogy ez a hobbi bizony türelem játék. Sokszor napokig nem fog az ember semmit mire egy értékelhető példány a horgára akad és nem kis mázli is kell ahhoz, hogy egy kapitális példányt sikerüljön kiemelni.

Hazánkban is fogtak már 35 kg-os pontyot és 135 kg-os harcsát is, felfoghatatlan méretek de ez még semmi azokhoz a szörnyekhez képest mint amit a mostani összeállításban látni fogtok. Bizony nem kis meló lehet egy ilyen halat kifárasztani. Le a kalappal.

Forrás: hir24

Képek: Appaloosa, hir24, Daily Mail

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem