Home Szabadidő Kultúra „Emlékezzünk sorozat” Bajor Imre

„Emlékezzünk sorozat” Bajor Imre

 

Bajor Imre (Budapest, 1957. március 9. – Budapest/Veszprém, 2014. augusztus 6.) magyar színész, humorista.

bajor-imre2

Életpályája

Bajor Rezső és Hodálik Judit gyermekeként született 1957. március 9-én. Két gyermeke van Hámori Eszter színésznőtől, Lili és Marcell. Színészi pályáját az Állami Déryné Színházban kezdte 1976-ban, 19 évesen. Színházi karrierjének alakulásában Verebes István játszott fontos szerepet, amikor a színházi körökben frekventált, Balettcipő nevű lokálban felfedezte tehetségét. 2012-ben így vallott erről: „[n]agyon fiatal, ismeretlen fiú voltam, és már akkor is én szórakoztattam az ott lévő társaságot. Pista kérdezte, mivel foglalkozom, mert ez hihetetlen, amit ott előadok […]”. Verebes ajánlására Berényi Gábor, a Játékszín igazgatója adott neki egy kisebb szerepet egy gyerekdarabban, majd a Verebes István által rendezett Hyppolit, a lakáj című darabban már neves színészek között játszott. Sok rendezővel dolgozott, de legtöbbet Verebessel. Idővel kapcsolatuk barátsággá alakult.

1984-től öt éven át az Állami Déryné Színház színésze volt, majd 1989-től a Játékszínben játszott, 1999-től szabadfoglalkozású színészként dolgozott, emellett az abban az évben indult Heti Hetes állandó tagja volt. Számos színpadi darabban feltűnt, de a Szomszédok című tévésorozat szerzett számára országos ismertséget, ahol 77 epizódban Oli urat, a női fodrászt alakította. Horváth Ádám a Hyppolit, a lakáj kétszázadik előadásán látta meg őt és ötlötte ki számára a fodrász szerepét.

Az Árpa Attila által rendezett Pasik című sorozatban 2000–2003 között forgatott és játszotta Palika szerepét. A filmezés is fontos volt a számára, szerepelt többek között a Meseautó című, közönségsikert aratott 2000-es remake-ben, amelyben az eredetileg Kabos Gyula által alakított komikus karaktert formálta meg. 2004-ben Tímár Péter Le a fejjel! című produkciójában Hernádi Judit és Gálvölgyi János partnere volt. Nagy népszerűségre tett szert, több show-ba meghívták, és Csóközön című önálló estjével bejárta az országot. Az 1990-es évektől a Rádiókabarék meghatározó szereplője volt; széles körben ismertté vált, itt elhangzott produkciójának refrénje: „én, a Gyula, meg az Ottó, a Tóth Ottó”.

A fellépések előtt mindig lámpalázzal küzdött különösen akkor, amikor több év kihagyás után állt ismét színpadra. Ez történt a Verebes István által rendezett Mágnás Miska operettszínházi premierjén, ahol Oszvald Marikával játszotta a címszerepet. „Létezik egyfajta elvárás velem szemben, amelynek meg kell felelnem. Minden este meg kell nyerni a közönség szívét, hiszen mindig mások ülnek a nézőtéren. Színre lépés előtt nap mint nap izgulok, de ez jó fajta stressz. Ha már nem lenne, akkor abba kéne hagynom a pályát” – mondta egy interjúban.

Többször szinkronizált, pl. a Jó reggelt, Vietnam! című filmben ő volt a főhőst alakító Robin Williams, a Dr. Dolittle 2. részében pedig az Archie-t, a cirkuszi medvét szinkronizáló Steve Zahn magyar hangja.

2010 januárjában, otthonában összeesett, majd kórházba került kimerültség miatt, később kiderült, hogy vérnyomásproblémái is vannak. Két és fél hónapos kényszerpihenő után tért vissza a színpadra és a Heti Hetesbe. 2013-ban megint beteg lett, 2014 elején ismét kórházba került, kiderült, hogy agydaganata van. A kínai Kantonba is elutazott gyógykezelésre, de végül az ottani orvosok mégsem kezelték. 2014. augusztus 6-án, 57 éves korában hunyt el agydaganatban.

Színpadi szerepek

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma 43.

Benedek András: Firlefánc, a varázsló – Vince

Zsolt Béla: Erzsébetváros – Beck

Woody Allen: Lebegő fénybuborék – Jerry Wexler

William Somerset Maugham: Örökké téged – Bill

Csóközön (önálló est)

Vadnay László – Harmath Imre – Márkus Alfréd: A csúnya lány – Stux Arthur

Molnár Ferenc: A jó tündér – Dr. Spórum

Molnár Ferenc: A doktor úr – Puzsér

Zágon István – Nóti Károly: Hyppolit, a lakáj – Makáts Csaba

Bakonyi Károly – Szirmai Albert – Gábor Andor: Mágnás Miska – Miska

Alistair Beaton: Mosolykommandó – Eddie

Fodor László – Lakatos László: Helyet az ifjúságnak – Ervin

Schwajda György: Himnusz – tanácsi előadó

Vajda Anikó – Vajda Katalin: Így játszunk mi – Konrád

Eörsi István: Jolán és a férfiak – Simi

Békeffi István – Stella Adorján: Janika – Adorján

Giulio Scarnicci – Renzo Tarabusi: Kaviár és lencse – Leonida Papagatto

Franz Arnold – Ernst Bach: Apa csak egy van? – Gottfried

Csongrádi Mária: A hercegnő és a varázsló – Kuffeh, a varázsló

Csongrádi Mária: Ali Baba és a rablók – Ali Baba

Szigeti József: A vén bakancsos és fia a huszár – Frici

Vajda Anikó – Vajda Katalin: Villa Negra – Papa

Sármándi Pál: Peti meg a róka – Róka

Szomory Dezső: Szabóky Zsigmond Rafael – Verpeléty

Szép Ernő: Aranyóra – rendőrfogalmazó

Békés Pál: A kétbalkezes varázsló – étekfogó

Lázár Ervin: A hétfejű tündér – Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon

Csurka István: Az idő vasfoga – Miska

Jaroslav Hašek: Švejk – főorvos

Heltai Jenő: Szépek szépe – Szikora gróf

Hollós Korvin Lajos: Pázmán lovag – udvarmester

Sármándi Pál: Peti három kívánsága – róka

William Shakespeare: Rómeó és Júlia – harmadik őr

Jevgenyij Svarc: Hétköznapi csoda – második animátor

Szamuil Marsak: A bűvös erdő – kancellár

Ron Clark – Sam Bobrick: Én, Te Őt! – Paul

Filmjei

Játékfilmek

Nyom nélkül (1982)

Sortűz egy fekete bivalyért (1985)

Képvadászok (1985)

Hótreál (1987)

Zuhanás közben (1987)

Az új földesúr (1989)

Vörös vurstli (1991)

Meseautó (2000)

Le a fejjel! (2005)

Egy szoknya, egy nadrág (2005)

Nájlongitár (2008)

Szuperbojz (2009)

Tévéfilmek

Peches ember ne menjen a jégre (1980)

Szeszélyes évszakok (1981)

Villanyvonat (1984)

Aranyóra (1987)

Linda (1986–1989)

Álombolt (1988)

Jolán és a férfiak (1989)

Freytág testvérek (1989)

Angyalbőrben (1990)

Kárpót medence – Élő hócipő (1991)

Szomszédok (1990–1993)

Família Kft. (1991)

Gombuktu (1998)

TV a város szélén (1998)

7-es csatorna (1999)

Pasik (2000–2003; az RTL Klub sorozata)

Bajor-show (2004)

Lemezei

Én, a Gyula, meg a Tóth Ottó (2008)

A békakirályfi és még egy izgalmas Grimm mese

Díjai

Rádió nívódíj (1995, 1996)

A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1997)

Karinthy-gyűrű (1999)

Story Ötcsillag-díj (1999) – az év színésze

A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2007)

Pepita-díj (2008)

Bonbon-díj (négy alkalommal)

Exit mobile version
Megszakítás