20.3 C
Budapest
2022. június. 25. szombat

Emese kálváriája gyorshajtása miatt.. – Szólj hozzá!

Dátum:

Megosztás:

Hiába fizette be időben a gyorshajtásért kapott büntetését, mégis kivonták a forgalomból Piller Emese autóját. A 29 éves nő panaszt emelt több helyen is, ám állítása szerint azt javasolták neki, ha minél előbb újra használni akarja a kocsiját, csengesse ki még egyszer a 30 ezer forintos bírságot.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

Ezen felül pedig még több mint 10 ezer forintba kerül az autó forgalomba visszahelyezése. Vagyis Emesének voltaképp háromszoros büntetést kell most rendeznie.

– 2020 augusztus elején éjszaka büntettek meg a fővárosban gyorshajtásért, de erről csak bő egy évvel később, tavaly november közepén szereztem tudomást. Az őrbottyáni címemre ekkor kaptam a NAV-tól egy befizetésre felszólító levelet, aminek 25-e volt a határideje. A lejárat előtt egy nappal be is fizettem a 30 ezer forintot, csakhogy két nappal később, november 26-án az okmányirodától már arról jött értesítés, hogy kivonják az autómat a forgalomból, mivel nem fizettem be a büntetést. Ráadásul a levelet már a határidő előtt, 22-én feladták a postán. Egyeztettem velük, hogy a befizetés megtörtént, ők pedig szóban ezt el is fogadták. Köpni-nyelni nem tudtam, amikor december 30-án a biztosítóm arról értesített, hogy a kötelező biztosításomat törölték visszamenőleg, mivel kiderült, a kocsit december 3-án mégis kivonták a forgalomból – mesélte lapunknak Emese.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Elmondása szerint ezután egyeztetett az okmányirodával, majd NAV-val, ahol közölték: „rendszerátállás” miatt nem tudták és nem is tudják, mikor fogják tudni átutalni a rendőrségnek az általa befizetett összeget. Megoldásképp december 30-án átküldtek egy nyilatkozatot a rendőrségnek, amelyben igazolták, hogy náluk van az összeg, az átutalás pedig folyamatban van.

– A múlt év utolsó napján érdeklődtem a rendőrségnél, ahol azt mondták, sajnos nem áll módjukban elfogadni a NAV nyilatkozatát, fizessem meg ismét az összeget bankkártyával közvetlenül nekik, aztán az okmányirodában térítsem meg a forgalomba visszahelyezés díját. A NAV-nak megfizetett összeget pedig majd a következő hetekben, hónapokban talán visszakapom – magyarázta bosszúsan a fiatal nő, aki panaszlevelet küldött a NAV-nak és a bírságokat intéző Vas Megyei Rendőr-főkapitányságnak is.

– Abszolút nonszensz, hogy a NAV hibájából kell nekem ismételten megfizetni ezt a tetemes összeget, és a rendőrség nem engem támogat, hanem magasról tesznek arra, hogy én teljesen jogkövető módon jártam el. Nem érdekel a NAV rendszerátállás miatti totojázása, hiszen sem a NAV-ot, sem a rendőrséget nem érdekelné az, ha én számítógépváltás miatt nem tudnék határidőre fizetni. Az autót napi szinten használnám, munkaeszközöm, a kiesett bevételt, gondolom, senki nem fogja megtéríteni. Felháborítónak és rendkívül jogszerűtlennek tartom ezt a fajta bánásmódot – tette hozzá.

Legfrissebb életmódhírek, itt!

– A megbírságolt személynek már legalább kétszer kellett kapnia jelzést a büntetésről korábban, de ha valaki nem tud a végrehajtásról, fizetés előtt érdemes reklamálni. Ha nem tesszük, elismerjük, hogy késedelemben vagyunk – magyarázta a Blikknek Kovács Kázmér ügyvéd, biztosítási szakjogász. Hozzátette: jelen állás szerint, hogy a kocsit mihamarabb tudja használni, célszerűbb még egyszer fizetni, és azt majd visszaigényelheti.

blikk nyomán

Hirmagazin.eu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Szupergyors, szuperokos és szuperintelligens..

Az emberi agy komplexitásával vetekszik az új kínai szuperszámítógép mesterséges intelligenciája a készítői szerint A Sunway a hírek szerint...

Német közüzemi hálózati felügyelet: … “érdemes félretenni pénzt”, .. fontos a takarékoskodás is, érdemes lejjebb állítani a fűtést, és inkább felvenni egy pulóvert, és...

A Bundesnetzagentur vezetője attól tart, leállhat a gázszállítás az Északi Áramlat-1 vezetéken, ezért szerinte „már most érdemes félretenni...

Emberek is élnek a világ legbarátságtalanabb helyén: a gázmaszk alapfelszerelés a Danakil-mélyföldön

A Föld egyik legszárazabb és legmelegebb vidékén mintegy százezer ember él. Számos olyan hely van a bolygón, amik az...

Javítani szeretne szexuális életén? (18+)

Itt az alkalom, hogy változtasson! A potenciaproblémák hátterében sokféle ok húzódhat: pl. valamilyen betegség (szív- és érrendszeri probléma, cukorbetegség),...