Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Embertelen körülmények között tartották a 80 éves idős asszonyt!

Embertelen körülmények között tartották a 80 éves idős asszonyt!

2015 06 12 001425
A házban rendetlenség volt és mocsok, rágcsálók lepték el. Bár gondoskodniuk kellett volna a beteg asszonyról, nem tették, sőt a férfi meg is verte és még a házból is kizárta – számolt be a Hír24.

Gondozási kötelezettség elmulasztásának bűntettével vádolt meg az ügyészség egy kunszentmiklósi testvérpárt, akik éveken át embertelen körülmények között tartottak egy idős nőt. A férfi ráadásul bántalmazta a 80 éves asszonyt, neki emiatt is felelnie kell. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtöki tájékoztatása szerint a vádlottak még 2008-ban kötöttek tartási szerződést az önmagáról gondoskodni nem tudó asszonnyal. A segítség fejében megkapták az idős nő kunszentmiklósi házát, ahol a férfi együtt lakott a beteg tulajdonossal, míg nővére a közelben élt. Vállalták, hogy – legalább napi egyszer – meleg ételt biztosítanak számára, hogy mosnak, takarítanak és rendben tartják a telket. Gondozniuk, ápolniuk kellett volna, gondoskodniuk a gyógyíttatásáról, fűteniük kellett volna a házat. De egyiket sem tették, sőt: az alapvető létfeltételeket sem biztosították,az épület szinte lakhatatlanná vált, rendetlenség, kosz és bűz volt mindenütt, rágcsálók lepték el a házat. Az asszony lavórban, mosószerrel tisztálkodhatott, tiszta ruhát sem kapott. Lefogyott és emberhez méltatlan körülmények között élt, rendszertelenül evett, mert főtt ételről „eltartói nem gondoskodtak. A férfi az idős nő nyugdíját gyakran alkoholra költötte, így sem ételre, sem tüzelőre nem futotta, a tanyán telente hideg volt.

A 60 éves férfi végül előzetes letartóztatásba került, 65 éves nővére ezután már „eleget tett gondozási kötelezettségének. Az ügyészség szerint a férfi bántalmazta is az asszonyt: 2014. szeptember 22-én részegen ököllel testszerte ütlegelte és a tanya kapuján kilökte, még akkor is bántalmazta, amikor a nő már a földre került. Estig nem is mert visszamenni a házba, de támadója ezután két napra ki is zárta őt, és még akkor is megverte. Könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrséget tavaly szeptemberben a családsegítő szolgálat értesítette.

Mindkét vádlott szabadlábon védekezik. Ügyükben a Kunszentmiklósi Járásbíróság dönt majd.
Forrás: TheNews

Exit mobile version
Megszakítás