Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Emberrablás történt? Baljós körülmények között tűnt el a magyar anyuka

A nőt a család szerint a párja vihette magával egy héttel ezelőtt, de mást nem tudnak róla.

A 37 éves Kalányos Szilviának még a múlt pénteken veszett nyoma. Úgy tudni, hogy a kiskunmajsai nő Szankról tűnt el.

Emberrablás történt? Baljós körülmények között tűnt el a magyar anyuka
Fotó: Facebook

A család elmondása szerint Szilvia nem önszántából távozott párjával otthonából.

Az édesanya 160 centi magas, közepes testalkatú, hosszú fekete haja van. A család már bejelentést tett a rendőrségen, de azt kérik, ha bárki bármit tud a nő hollétéről, telefonáljon az Eltűnt emberekért – megoszthatod Facebook oldalon feltüntetett telefonszámon.

Forrás: Ripost

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás