Home Sport Sporthirek Emberfeletti: Mányoki Attila átúszta mind a hét óceáni szorost

Emberfeletti: Mányoki Attila átúszta mind a hét óceáni szorost

12 óra 11 perc 20 másodperc. Ocean's Seven világrekord.

Soha egyetlen magyarnak sem sikerült, hétfő óta a zalaegerszegi extrém úszó az első, aki átúszta a Föld valamennyi átúszható óceáni szorosát. A világon sincsenek túl sokan rajta kívül.

Egy zalaegerszegi hosszútávúszónak, Mányoki Attilának sikerült az, ami magyar embernek még sohasem, de a világon előtte is mintegy tucatnyi extrémsportolónak: hétfő délutánra sikeresen átúszta a Föld mind a hét óceáni szorosát (Ocean’s Seven sorozat). Hétfő reggel helyi idő szerint 6.39-kor az északír Donaghadee partjainál ugrott vízbe, hogy átússza az Északi-csatornát és mintegy 40 kilométer megtétele után kikászálódjon a 14 fok körüli vízből a skóciai Portpatrick kikötőnél.

A távot 12 óra 11 perc 20 másodperc alatt teljesítette,

ami Ocean’s Seven világrekord.

Ezzel az állomással Mányoki Attila már nem először próbálkozik, tavalyi kísérlete során például több medúza is megcsípte, ami miatt a célba érés előtt eszméletlen állapotban szedték ki a vízből.

Érdekes még az is, hogy az Északi-csatorna – ami az úszó szerint mind közül a legnehezebb – volt az egyetlen, amelynek átúszásával Mányoki Attila kétszer is próbálkozott korábban, minden más óceáni szoros elsőre megvolt neki.

A sorozatot 2013. augusztus 20-án kezdte a La Manche-csatorna átúszásával.

Nyitókép: manyokiattila.hu
infostart
ElőzőMarad a fülledt idő, de felhőszakadásokra is készülni kell
KövetkezőKiderült: angol nemessel végzett a Kispesten elkapott gyilkos
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás