Home Főhírek Külföld Embercsempészetben érintettek a bécsi reptér biztonsági őrei

Embercsempészetben érintettek a bécsi reptér biztonsági őrei

hirmagazin 2015 05 26 143909
2015. 05. 26. – 13:52
forrás: MTI

A schwechati repülőtér védelmét ellátó magáncég hat korábbi alkalmazottját azzal gyanúsítják, hogy embercsempészetben segédkeztek és illegális bevándorlókat juttattak fel a gépekre – olvasható a Kurier című osztrák napilap keddi számában.
A lap értesülése szerint a biztonságiak személyenként hétezer és kilencezer euró (nagyjából 2,2 és 2,8 millió forint) közötti összegért engedték át az illegális bevándorlókat az ellenőrzésen. A repülőjegyet barátok és ismerősök nevére vették meg, és az utazás napján is ők jelentkeztek be az utasfelvételen. Azonban a biztonsági ellenőrző rendszeren átjutva, a repülőtér várójában az illegális bevándorlóknak adták át a jegyeiket, akik így az Egyesült Államokba és Nagy-Britanniába tartó járatokra jutottak fel. A Kurier szerint legalább tizenegy ilyen eset történt, túlnyomórészt Sri Lanka-iak voltak.

A G4S biztonsági cég az osztrák légitársaság (AUA) megbízásából végzett utasellenőrzést. A biztonsági cég kedden kiadott közleménye szerint az érintett munkatársaktól azonnali hatállyal megváltak, és az eset felderítésében együttműködtek a rendőrséggel.

A korneuburgi ügyészség három hónapja nyomoz az ügyben.

Busszal viszik a schwechati repülőtérről az utasokat. (MTI/EPA/Herbert Neubauer) Busszal viszik a schwechati repülőtérről az utasokat. (MTI/EPA/Herbert Neubauer)

A repülőtér szóvivője Peter Kleeman elmondta: a repülésbiztonsági szabályokat nem sértettek meg és leszögezte, hogy az érintett dolgozók nem tartoztak a bécsi repülőtér biztonsági személyzetéhez.

A nyomozók és a repülőtéren szolgálatot ellátó rendőrség szerint az Egyesült Államok bécsi nagykövetsége és az amerikai belbiztonsági minisztérium fokozottan érdeklődött a történtek és vizsgálat eredményei iránt. A rendőrség hangsúlyozta: amennyiben előfordulhat, hogy illegálisan ilyen könnyen fel lehet jutni a gép fedélzetére, akkor fennáll a kockázata, hogy ugyanez terroristáknak is sikerül.

A hat gyanúsítottból ketten előzetes letartóztatásban vannak, négyen szabad lábon védekezhetnek.

Exit mobile version
Megszakítás