Hirmagazin.eu
Főoldal » Elvonult a világ elől: rendbe kell tennie magát Szabó Győzőnek, komoly elhatározásra jutott
Bulvár

Elvonult a világ elől: rendbe kell tennie magát Szabó Győzőnek, komoly elhatározásra jutott

Albertirsa — Szabó Győző (48) egy hétre elvonult a világ elől! A színész teljesen kimerült, idén gyakorlatilag egyetlen szabadnapja sem volt, ám a klasszikus értelemben vett nyaralás helyett a „szerzetesi” életmódot választotta. Bevonult egy ájurvédaközpontba, ahol minden zavaró dologtól elzárva pihenhet.

– Az a helyzet, hogy ez az év nagyon húzós volt, nem voltam szabadságon, talán egy napot leszámítva, így érett a dolog, szükségem van a kikapcsolódásra, mert közel álltam a végkimerüléshez – kezdte a Blikknek Győző, aki elmondta, káprázatos hatást tesz rá a világtól való teljes elzárkózás, többet ér számára most ez az elvonulás, mint egy nyaralás a Maldív-szigeteken.

– Ez az egész egyfajta önmegtartóztatás és meditáció, a lényege, hogy teljesen ki kell zárnom a világot. Olyan, mintha egy „indiai hangulatú luxusbörtönben” lenne az ember – mondta nevetve a színész.

– Nincs telefon, internet. Testi-lelki megtisztulás. Nincs cigi, alkohol, minden zavaró tényezőt ki kell zárni. Hús sincs, teljesen vegetáriánus étrenden vagyok – mondta a színész, akivel csak akkor tudtunk beszélni, amikor a napi néhány percét töltötte telefon közelében. Ilyenkor hall a családja felől is.

– Eszméletlen az egész, most száll ki belőlem a stressz. Meditáció, légzésgyakorlatok, ami így elsőre nagyon jól hangzik, de összességében nagyon fárasztó. Tegnap este 9-kor már kidőltem, ami nem fordult elő velem az elmúlt tíz évben. Most kezdem megtalálni a ritmusomat. Egyébként vasárnaptól vasárnapig tart ez az egész, nem is lépek fel, kivéve a szombatot, de akkor is innen, az albertirsai központból indulok, és az előadás után rögtön ide jövök vissza – mesélte lelkesen Szabó Győző, aki olyannyira megtalálta magát pihenés közben, hogy elhatározta: a továbbiakban, ha teheti, ezt választja a nyaralás helyett, ha rendbe akarja szedni túlhajszolt idegrendszerét.

– Az a tapasztalatom, hogy ez felér bármiféle nyaralással, mert úgy érzem, többet kapok ez alatt a pár nap alatt, mint a Maldív-szigeteken ugyanennyi idő alatt. Épp ezért a későbbiekben is ide fogok visszajönni, ha kimerültem, vagy ha egy kicsit elegem van a világból.

Alternatív gyógyászat

Az ájurvédikus gyógyászat egy speciális indiai orvostudomány, amelynek több mint ötezer éves hagyománya van. Egyfajta alternatív gyógyászatnak tekinthető. A különlegessége abban áll, hogy az emberi szervezetet alkattípusokra osztja, és minden alkathoz a megfelelő táplálkozást és testmozgást társítja.

Forrás: Blikk.hu

Fotó:Varga Imre

Hasonló hírek

Elhunyt George Michael

Edit

Tolvai Reni a Fitness Világbajnokságon

info

Azt beszélik, botrány robbant ki Lagzi Lajcsi családjában!

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
Betöltés....