5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
Home18+Elvetemült gazember: Ez a „férfi” víz alá nyomta és orális szexre akarta...

Elvetemült gazember: Ez a „férfi” víz alá nyomta és orális szexre akarta kényszeríteni a 15 éves lányt a jászapáti strandon.. (18+)

A bűnöző – ahelyett, hogy meghúzná magát – nagy hangon, erőszakosan tartja rettegésben a környezetét. Ismerős jelenség, ugye?

Akár egy villamoson, akár egy strandon is találkozhatunk olyan „emberekkel”, akik azt gondolják, mindent megtehetnek másokkal. Most éppen a jászapáti strandon történt olyasmi, amit minden ember elítél. Reméljük, a bíróság is.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint egy, már sokszor büntetett 42 éves férfi molesztált egy 15 éves lányt. A helyi strand melegvizes medencéjében közeledett a kislány felé azzal az ürüggyel, hogy majd megtanítja úszni. A lány persze, nem szerette volna, hogy az egyébként ittas idegen úszni tanítsa, ám az agresszív férfi magához szorította, többször a víz alá nyomta, illetve a fürdőruhája alá nyulkált. Majd letolta a nadrágját, a lányt a víz alá nyomta azzal, hogy őt a víz alatt orálisan elégítse ki. A kislány hiába próbált a jóval erősebb férfi szorításából szabadulni, nem tudott, ám a kiabálását meghallotta az egyik barátja, végül ő szabadította ki.

Az erőszakos férfi még akkor is a lány után ment, amikor az felöltözött, hogy elhagyja a strandot. A lány barátja ismét a védelmére kelt, őt a 42 éves erőszakoskodó pofonvágta és megfenyegette.

Az ügyészség indítványozta a férfi előzetes letartóztatását, amit a bíró el is rendelt. Az erőszakoskodó a tettéért akár 12 évet is kaphat. A döntés még nem végleges az előzetes letartóztatásról, ám tény, hogy gyanúsítotti kihallgatásakor a férfi mindent tagadott.

24.hu

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem