Úgy tudom, behívták a vezetők és megkérdezték az állapotáról. Guszti nem is próbálta tagadni, tudta, hogy értelmetlen lenne. Mivel ő és a film készítői is tudják, hogy egy forgatás rengeteg megterheléssel, adott esetben hosszú munkanapokkal, kevés pihenéssel jár, úgy döntöttek, nem folytatják együtt. Azt halottam, pár napot már dolgozott, azért kapott is pénzt, így nem távozik üres kézzel a produkciótól” – mesélte lapnak a film egyik munkatársa majd a film készítőinak sajtósa is megszólalt az ügyben:

„A Most vagy soha! produkció alkotói sajnálattal értesültek a Molnár Gusztávval kapcsolatos hírekről. Természetesen személyesen egyeztettek a színésszel, és a megbeszélés során arra a közös megállapodásra jutottak, hogy Molnár Gusztáv visszaadja a filmbeli szerepét. Az elkövetkező időszakban elsősorban a gyógyulására koncentrál, illetve a családja körében szeretne több időt tölteni. A film készítői mielőbbi jobbulást kívántak Molnár Gusztávnak. A színész és a produkció közti szerződés részletei a két félre tartozó, nem nyilvános adatok. A helyettesítése kapcsán zajlanak az alkotók körében az egyeztetések” – írták.

A lap úgy tudja, hogy tavaly, miután gyermekbántalmazás gyanúja merült fel Molnárral kapcsolatban, a már elkészült Hotel Margaret-epizódokból is ki kellett vágni a jeleneteit.