Több éven át tartó régészeti kutatásokat követően felfedezték egy mintegy 1700 éves római település, Neapolis romjait Tunézia partjainál.
A feltételezések szerint az időszámításunk szerinti 4. században pusztította el Neapolis nagy részét egy cunami – ennek történetét Ammianus Marcellinus katona és történetíró jegyezte fel. Ugyanaz a katasztrófa, amely a város vesztét okozta, ugyancsak nagy károkat idézett elő ugyanis Alexandriában, valamint Kréta szigetén is – írta az Independent.
Neapolisról csak nagyon kevés feljegyzés maradt fenn, ugyanis polgárai az időszámításunk előtti 149 és 146 között zajló harmadik pun háború során Karthágó, és nem a Római Köztársaság oldalán álltak – mivel pedig a háború véget vetett Karthágó fennállásának, a terület római fennhatóság alá került. Éppenséggel olyan kevés utalás van Neapolisra a római szövegekben, hogy feltételezhető, a várost „büntették” a Karthagóhoz való hűsége miatt.
Egy közös tunéziai-olasz régészeti misszió 2010-ben kezdte meg a Neapolis utáni kutatást, és az idei év nyarának kedvező időjárási feltételei mellett a búvároknak végre sikerült Nabeul település közelében alaposan szemügyre venniük egy több mint 20 hektáros területet.
„Ez egy jelentős felfedezés, amely megerősíti Marcellinus elméletét a város sorsáról” – mondta csütörtökön az AFP hírügynökségnek a misszió vezetője, Mounir Fantar.
A kutatócsoport egyebek mellett a város kifinomult kultúrájára és gazdagságára utaló szobrokat és utcákat fedezett fel, valamint 100 olyan tartályt is, amelyeket a garum nevű, akkoriban ínyencségnek számító „halszósz” elkészítéséhez használtak.
„Ez a felfedezés lehetővé tette számunkra, hogy megbizonyosodjunk arról, Neapolis egy fontos központja volt a garum és a sózott hal előállításának, talán a legnagyobb ilyen központ lehetett a római világban” – mondta Mounir Fantar.
A 24.hu azt írta, 365. július 21-én reggel egy 8,5-es erősségű tenger alatti földrengés következett be a Kelet-Mediterráneum területén, amelynek epicentruma Krétánál volt, de emellett számos környező terület is megszenvedte annak következményeit. A portál felidézi, Ammianus Marcellinus az esetről azt írta:
„Kevéssel napkelte után egymást követték a félelmetesen cikázó villámok, utána az egész föld megrázkódott, egyensúlya megrendült, a tenger pedig kettéválva, fölkorbácsolt hullámokkal visszavonult. Ezt követően kitárult a mélytengerfenék, és látni lehetett az iszapban vergődő különféle tengeri állatokat. Hatalmas völgyek és hegyek, amelyeket a természet ősidőktől fogva a mérhetetlen víztömeg alá rejtett, valószínűleg akkor látták először a Nap sugarait. Sok hajó került a szárazföldre, mintha zátonyra futott volna, az emberek pedig bátran gázoltak a visszamaradt pocsolyákban, hogy puszta kézzel fogjanak halakat és más állatokat. Ámde ekkor a zúgó tenger, mintha megneheztelt volna a kényszerű visszavonulásért, ellenkező irányban visszazúdult”.
A történetíró leírásából kiderül továbbá, hogy a zátonyon átcsapó hullámok elárasztották a szigetet és a szárazföld partvidéki területeit, ahol több épületet is elsodortak, emellett „sok ezer embert” ölt meg és nyelt el a váratlanul visszazúduló víztömeg, valamint több hajó is tönkrement.
Forrás és videó: eloben.hu
Képek: taringa.net, 24.hu
