20.2 C
Budapest
2023. május. 29. hétfő

Élve boncoltak és embereket főztek – brutális kísérletek helyszínére bukkantak Kínában (18+)

Dátum:

Megosztás:

Második világháború idején a japán hadsereg különleges egységének telephelyét találták meg.

A Hejlungcsiang tartományban található Anda város közelében álló létesítményt a Japán Birodalmi Hadsereg hírhedt 731-es egysége használta brutális emberkísérletekre 1935 és 1945 között.

Feljegyzések szerint a 731-es egység Anda városi telephelyén végzett kísérletek közé tartozott a foglyok halálos betegségekkel való megfertőzése és új biológiai fegyverek tesztelése. A föld alatti bunkereket úgy tervezték, hogy a fertőző baktériumok ne „szökhessenek” ki belőlük.

A legfrissebb hírek itt!

A régészek, akik még nem léptek be a most felfedezett bunkerekbe, 2019-ben kezdték meg a föld alatti létesítmények keresését geofizikai kutatással, fúrással és ásatással.

A létesítmény összekapcsolt alagutakból és kamrákból áll.

A helyszín közepén, a felszín alatt 1,5 méterrel lévő bunkercsoport mintegy 33 méter hosszú és 20,6 méter széles U-alakú építmény, mindkét oldalán egy-egy helyiséggel. A szigorúan őrzött telepet szögesdrót kerítés vette körül. A föld feletti létesítmények között volt leszállópálya, valamint több raktár, laktanya és kút.

A laboratóriumokat, a megfigyelő- és bonctermeket, valamint a cellákat a tevékenység titokban tartása és a légitámadások elleni védelem miatt építették a föld alá.

Az Anda telepet 1945 augusztusában a 731-es egység semmisítette meg más létesítményekkel együtt.

A Northern Cultural Relics című kínai régészeti folyóiratban májusban megjelent hivatalos jelentés szerint a föld alatti laboratórium felfedezése új bizonyítékokhoz vezethet a háborús bűnökről.

A 731-es egység gyáraiban közismerten bolhatenyészeteket tartottak, bubópestis-baktériumokat, vegyi és biológiai tenyészanyagokat tároltak. A kutatók kísérleteik nagy részét élő embereken végezték. Nem ritkán altatás, érzéstelenítés nélkül operáltak, boncoltak. Feljegyzések szerint főztek, centrifugáztak és mélyhűtöttek is embereket.

A legfrissebb hírek itt!

Miután a Szovjetunió 1945-ben hadat üzent Japánnak, majd elfoglalta Harpint, a visszavonuló japán hadsereg felrobbantotta a 1933-ban létrehozott „Mandzsúriai 731-es egység” épületeit, megsemmisítette a berendezéseket, elégette az iratokat, legyilkolta a még élő kísérleti alanyokat, embereket és állatokat, minden nyomot eltüntetett.

Az ott dolgozók többsége vonaton és különgépekkel visszatért Japánba,

a személyzet kis része a Vörös Hadsereg fogságába esett.

A japán és az amerikai kormány a 731-es egység csaknem valamennyi kutatójának büntetlenséget biztosított a rendkívülinek számító és jól használható tudományos eredményekért cserébe. Voltak, akik tudományos intézményekbe vagy multinacionális gyógyszeripari vállalatokhoz kerültek. Titkosított dokumentumokból kiderült, hogy az adatokat átvitték az amerikai hadsereg Fort Detrick-i kutatóközpontjába, ahol biológiai fegyverek fejlesztésére használták őket a hidegháború idején. A rémtetteket nem kérték számon a tokiói háborús bűnösöket elítélő nemzetközi bírósági tárgyalásokon sem, a 731-es egység parancsnoka megmenekült a kivégzéstől.

Nyitókép: WIN-Initiative/Neleman/Getty Images
Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Így fenyegetőznek az ukránok

Az ukrán ellentámadás még nem kezdődött el, de holnap, holnapután vagy egy hét múlva megindulhat Olekszij Danilov, az...

Fél „falat”-nak sem elég ez az egy adag fagyi, Japánban lehet kapni és átszámítva 2,2 Millió Ft az ára..

A világ legdrágább fagylaltjainak megkóstolásához mélyen a zsebébe kell nyúlnia az embernek. Cikkünkben bemutatjuk a világ legdrágább fagylaltjai, illetve...

A végsőkig küzdött: Szomorú részletek a keresésről! – A MOUNT EVEREST lesz SUHAJDA SZILÁRD végső nyughelye..

Talán már nincs is olyan ember az országban, aki ne hallott volna Suhajda Szilárd szívszorító drámájáról. A magyar hegymászót...

Magyar animációs filmé a rövidfilmes Arany Pálma

Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó...