Hirmagazin
Image default
Bulvár

Elutasították, mégis új engedélyt kér a tavára Oszter Sándor

Budapest – Hiába kezdeményezte maga Oszter Sándor (70) a tava engedélyezését, tegnap a közigazgatási per első tárgyalásán elutasították.

– Költenek a vadkacsáim, a pincében nőnek a tavirózsák, minden rendben van, engedély viszont nincs. Újra kell kezdeni a beszerzését – mondta a Blikknek Oszter, aki mindennek az okát is elmondta. Tavaly döntött: megszünteti a lányával és feleségével közös művészeti vállalkozásukat.

– Nem akadt annyi felkérésünk, mint régebben, több lett a kiadás, mint a bevétel. A diósjenői tó területe viszont a cégé volt, így megvettem, ezért magánemberként, a saját nevemben kell a hivatalos papírt beszereznem – mondta Oszter a Blikknek.

Ügyvédje, dr. Balogh Gábor hozzátette: a tavat nem kell megszüntetni, betemetni, az engedély beszerzése viszont mihamarabb szükséges.

– Egy korábbi büntetőügyben már tisztázták, hogy a mocsaras talajon létesített mesterséges tórendszer nem okoz környezeti kárt. Több szakvéleményünk van arról, hogy a tó biztonságos. Ennek újabb vizsgálatára kértük igazságügyi szakértő kirendelését, de nem tartották szükségesnek – mondta lapunknak az ügyvéd.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Fuszek Gábor

Kapcsolódó hírek

Van szerelem 50 felett! .. Egyetértesz? .. Írd meg kommentben!

Kovács Karolina

„A hír igaz, tényleg újra egymásra találtunk, de…” – L.L. Junior kitálalt Hopp Csilláról..

Kovács Karolina

Számos színész, mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten, különféle háziállatokat tart, amelyek gyakran betekintést nyújtanak személyes életükbe és érdeklődési körükbe.

Géza
Megszakítás