3.1 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

Elutasította a kemoterápiát, és még ma is él az agydaganatos férfi

Dátum:

Megosztás:

Nyolc évvel ezelőtt agydaganatot találtak egy brit férfi, Pablo Kelly fejében. A kóros elváltozás annyira rossz helyen volt, hogy az orvosok nem tudták volna kiműteni, és a kemoterápiával együtt is csak egy évet jósoltak neki.

Pablo régóta szenvedett már a visszatérő fejfájástól, de csak azután fordult orvoshoz, hogy összeesett a munkahelyén. A roham intő jel volt számára, és a vizsgálatok hamar kimutatták, hogy a gyilkos kór támadta meg a szervezetét. Azt hitte, hogy a diagnózis után az orvosával közösen megbeszélik majd, milyen kezelések állnak a rendelkezésére, arra azonban nem számított, hogy a kórház gyorsított eljárásban elkezdené a sugárkezelését.

Az onkológusával megszervezett konzultációra érkezett a kórházba, amikor szinte szó nélkül vitték tovább a sugárterápia helyszínére. Pablo azonban ellenállt és ragaszkodott ahhoz, hogy beszélhessen a kezelőorvosával. A doktor ekkor közölte vele, hogy a kezelés nélkül csak fél éve van hátra, a kemoterápiával azonban akár még egy évig is élhet.

Pablo sokat hallott már a kemo mellékhatásáról (arról, hogy kihullik a beteg haja és sterillé válhatnak a férfiak), és ő volt az, aki a ketogén diétát alternatívaként felvetette az onkológusának. A férfi ugyanis természetes úton szeretett volna apává válni, és nem akarta lefagyasztatni a spermáit.

Ha így is, úgy is meghalok, akkor miért ne próbáljak ki valami mást?

Az orvosa tanácsa ellenére lemondta a kemoterápiát és a ketogén diéta segítségével megpróbálta magát kikúrálni az agydaganatból. Nyolc évvel ezelőtt tehát nem lehetett volna megműteni Pablót, ugyanis olyan rossz helyen volt a tumor. Az eltelt évek alatt azonban valami megváltozott, és az orvosok hozzáfértek Pablo agydaganatához. A daganat jelentős részét sikeresen kiműtötték, viszont sosem fog teljesen felépülni a betegségből.

Természetes úton szeretett volna családot alapítani, ezért nem vállalta a kemótForrás: Pablo Kelly / SWNS/© Pablo Kelly / SWNS/Pablo Kelly / Swns

Pablo szerint a ketogén diétának köszönheti, hogy még mindig él, és az orvosok sem tudják megmagyarázni, hogyan maradhatott életben. Sajnos, az elmúlt nyolc év nagyon megviselte Pablo szervezetét. Legyengült az immunrendszere, és az agyát sem tudja már úgy használni, mint egykor, de elérte a célját, ugyanis két kisgyermek boldog édesapja – írja a plymouthherald.co.uk.

Forrás: Life / Hirmagazin.eu

Forrás, fotó: Pablo Kelly / SWNS/© Pablo Kelly / SWNS/Pablo Kelly / Swns

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

L-arganin és lehetőségeinek kiaknázása az edzésnél

Az emberi test különböző fiziológiai funkcióinak széleskörű spektrumáért felelős fehérjék fontos alkotóeleme. Ugyancsak ismert a nitrogén-oxid prekurzoraként – ami...

A 35 legérdekesebb TikTok statisztika 2023-ban

2016-ban indult és azóta felforgatta a közösségi média világát. Világszerte 3 milliárd letöltés Magyarországon pedig már több, mint...

Harry herceg ultimátumot adott a királynak..

Harry herceg állítólag egy komoly kérdést tett fel apjának, III. Károly királynak Archie hercegről és Lilibet hercegnőről, hogy rávegye a...

Veszélyes az iPhone egyik újdonsága – már a rendőrök figyelmeztetnek

Az iOS új funkciója akkor is működik, ha a használója nem is tud róla. Veszélyes lehet az iPhone-ok egyik...