Az indiai Kerala állam egyik falujában élő Sajitha nevű nő 18 éves volt, amikor 2010 februárjában egy este elment otthonról, és nem tért vissza.

Most kiderült, hogy a nő 11 éven át végig egy, a szülei házától alig ötszáz méternyire található házban élt titokban, a férfival, akivel egymásba szerettek, de kapcsolatukat titokban tartották – írta az Indian Express című lap.

Mindenki ezt olvassa most!

A beszámoló szerint Sajitha szülei már teljesen feladták a reményt arra, hogy valaha is megtalálják lányukat, és szinte csak a véletlennek köszönhető, hogy előkerült. Egy helyi rendőrtiszt elmondta, Alinchuvattil Rahman és a lány azért titkolta kapcsolatát, mert más vallásba tartoznak, és attól tartottak, szerelmüket rossz szemmel fogják nézni családtagjaik. A rendőr közölte:

Történetük szokatlannak hangzik, de visszavittük őket Rahman házába, és elmondták, hogy Sajitha hogyan élt titokban egy szobában ez alatt a sok év alatt.

Az Express cikke szerint Rahman szüleinek egyszer sem tűnt fel, hogy Sajitha a fiuk szobájában él, amit a férfi mindig kulcsra zárva tartott, és senkit sem engedett oda be. Bátyja a lapnak elmondta, hogy testvére „úgy viselkedett, mint egy őrült, és dührohamot kapott, amikor valaki be akart menni a szobájába”, és még a vacsoráját is odabent ette meg.

A fiú szülei nemrég kezdtek el menyasszonyt keresni a számára, de Rahman igyekezett terelni a témát, amikor a kérdésre került a sor, és három hónappal ezelőtt összeveszett családtagjaival, és eltűnt a házból. Szülei bejelentették eltűnését a rendőrségen, és kedden bátyja véletlenül megpillantotta az utcán, és ezután kiderült, hogy egy közeli faluban kezdett el élni Sajithával.

24

Hirmagazin.eu