Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Eltűnt a termés harmada – háromszorosára drágult a magyar sikergyümölcs

Befejeződik lassan a meggyszezon, aki akart, idén bőségesen tudott vásárolni a gyümölcsből befőttnek, lekvárnak is, és jó hír, hogy elvétve lehet még meggyet kapni.

Idén drágulás volt és csökkent a termés, miközben a világ legnagyobb friss meggy exportőre Magyarország.

Egyes településeken a kertkapun kis táblákkal jelzik, ha valamilyen gyümölcs van a háznál eladó, legutóbb 150 forintért kínálták még a meggy kilóját is, pedig ennek a szezon elvileg már véget ért. Az olcsóság ugyanakkor nem mindig volt jellemző a meggyre az idén. A Budapesti Nagybani Piacon a bőséges termés miatt 2018-ban ugyan többnyire alacsony volt az árszint, ám idén a gyenge termés következtében jelentősen megdrágult.

A bogyós gyümölcs idén a tavalyihoz képest két héttel később, a 23. héten került ki a piacra 600-1000 forint közötti kilogrammonkénti termelői áron, a szezon haladtával, a 28. hétre aztán ez már 500 forintra mérséklődött. A budapesti fogyasztói piacokon a 22. héten 1800 forint körüli kilogrammonkénti átlagáron kezdett. A kínálat bővülésével a 28. hétre ennek ára is 500 forintra csökkent – derül ki a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adataiból.

Oda lett helyenként a termés fele

A KSH legfrissebb gyümölcsültetvény-összeírásának adatai szerint Magyarországon a meggy termőfelülete 14 ezer hektár volt 2017-ben. Szintén KSH-adat, hogy Magyarország meggytermése az elmúlt tíz évben 42 és 92 ezer tonna között alakult. A 2018. évi bőséges meggyterméshez képest idén egyes területeken 30-40, helyenként 50 százalékkal kevesebb gyümölcsöt tudtak csak leszüretelni. A terméssel a változékony időjárás (éjszakai fagyok, aszály, sok csapadék) bánt el. Az Agrárminisztérium és az Agrármarketing Centrum „Ez most nagyon meggy!” szlogennel idén is belekezdett a meggyfogyasztást ösztönző kampányba.

Eközben a világ legnagyobb friss meggy exportőre Magyarország. A friss meggy külkereskedelmi többlete 18,3 ezer tonna volt 2018-ban. Magyarország 19,06 ezer tonna friss meggyet exportált, illetve ehhez képest lényegesen kevesebbet, 717 tonnát importált. A friss magyar meggy legnagyobb célpiaca Németország és Lengyelország. Magyarország fagyasztott meggyből is nettó exportőr, amelynek külkereskedelmi többlete 3,51 ezer tonna volt 2018-ban, 3,96 ezer tonna export állt szemben a 450 tonna importtal. Ennek döntő kivitele Németországba került. Cseresznye- és meggykonzervből ugyanakkor (a statisztika együtt kezeli a cseresznyét és a meggyet) nettó exportőr volt Magyarország: a külkereskedelmi többlete 31,8 ezer tonnát tett ki 2018-ban, 33,1 tonna export és 1,22 ezer tonna import mellett.

A belaruszoknak és a németeknek kell

A világ összes meggytermésének harmadát az EU adja, amelynek közel 80 százalékát Lengyelország, Magyarország és Németország termeli. Németországban a folyamatosan csökkenő terület, valamint a kedvezőtlen időjárás (fagy, aszály) miatt 1,9 ezer hektárról 9 százalékkal kevesebb, 14,4 ezer tonna meggyet takaríthattak be 2019-ben. A meggy ottani termése mintegy 16 százalékkal csökken a tízéves átlaghoz képest. Lengyelországban az ültetvényeket károsító fagyok miatt szakértők szerint a 2019. évi meggytermés 20-45 százalékkal lehetett alacsonyabb, mint a sokéves átlagnak tekinthető, 170-180 ezer tonna az AKI adatai alapján.

Magyarország az EU belső piacán is évek óta a legnagyobb friss meggy-exportőr, a vezető importőr pedig Németország. Az Eurostat adatai szerint az unió friss meggy külkereskedelmi egyenlege negatív volt 2018-ban, amikor a kivitel 61 százalékkal 5,5 ezer tonnára nőtt, a behozatal nem változott, 8,1 ezer tonna volt. Az unió legnagyobb célpiaca Fehéroroszország, ahová 3,8 ezer tonna áru jutott a múlt évben. A közösség a legtöbb meggyet Szerbiából vásárolja, ahonnan 7,5 ezer tonna érkezett az előző évben.

Az unió belső piacán a legnagyobb fagyasztott meggy exportőr Lengyelország, importőr pedig Németország. Az Eurostat adatai szerint a közösség fagyasztott meggy külkereskedelmi egyenlege negatív volt 2018-ban, amikor a kivitel 2 százalékkal 23,6 ezer tonnára, a behozatal 24 százalékkal 28,1 ezer tonnára csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Az EU legjelentősebb fagyasztott meggy exportőre a harmadik országok felé Lengyelország, 21,6 ezer tonnával. Az unió legnagyobb fagyasztott meggy beszállítója, Szerbia 20,8 ezer tonna fagyasztott meggyet szállított a közösségbe 2018-ban. Az EU a legtöbb fagyasztott meggyet, 16,1 ezer tonnát, Fehéroroszországba exportálta tavaly.

A közösség belső piacán a legnagyobb cseresznye- és meggykonzerv exportőr Magyarország, a legnagyobb importőr Németország volt 2018-ban. Az unió cseresznye- és meggykonzerv külkereskedelmi egyenlege pozitívra változott a múlt évben, a behozatal 6 százalékkal 11,18 ezer tonnára csökkent, a kivitel 3 százalékkal 11,26 ezer tonnára nőtt az előző évihez képest. Az unió legjelentősebb meggykonzerv exportőre a harmadik országok felé Lengyelország és Magyarország. Ennél a terméknél a fő exportpiacok az Egyesült Államok és Oroszország 2,03 ezer, illetve 1,8 ezer tonna kivitt mennyiséggel.

napi

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás