17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóEltűnés miatt keresik a rendőrök Szalai Annamáriát

Eltűnés miatt keresik a rendőrök Szalai Annamáriát

A józsefvárosi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik. (2018. 07. 08., v – 22:33, Budapesti Rendőr-főkapitányság)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság a 01080/7603/2018. általános számon körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 12 éves Szalai Annamária eltűnése ügyében.

A lány 2018. július 8-án egy VIII. kerületi egészségügyi intézményből ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról, a felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

Szalai Annamária körülbelül 160 centiméter magas, barna hajú és barna szemű lány.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Szalai Annamáriát felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Forrás: police.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work