Home Sport Sporthirek Eltiltásuk letöltése után visszatérhetnek a válogatottba a kokainozó kajakosok

Eltiltásuk letöltése után visszatérhetnek a válogatottba a kokainozó kajakosok

2015 05 13 054511
2015. május 12. 18:48 Forrás: MTI, Csipes Tamara – MTI Fotó: Kovács Tamás

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége keddi rendkívüli ülésén határozatot fogadott el a drogteszten megbukott két, volt válogatott kajakos, Csipes Tamara és Dombvári Bence ügyében. Ennek lényege, hogy eltiltásuk ideje alatt is biztosítsák számukra a lehetőséget sporttevékenységük folytatására.
Az MKKSZ fegyelmi bizottsága hétfőn első fokon tíz hónap eltiltással sújtotta a Honvéd két versenyzőjét, akiknek drogtesztje pozitív eredményt hozott. A szervezetükben kokain nyomaira bukkantak.

A szövetség keddi tájékoztatása alapján a határozatban rögzítették, hogy „a két korábbi válogatott versenyzőnek az őket foglalkoztató szakosztállyal együttműködve biztosítani kell a lehetőséget, hogy sporttevékenységüket a versenyektől való eltiltás alatt is folytathassák”.

„Az elnökség ezért felkérte Schmidt Gábor főtitkárt, Csabai Edvin szakmai igazgatót és Storcz Botond felnőtt vezetőedzőt, hogy dolgozzon ki egy olyan koncepciót, amely lehetőséget teremt a két sportoló számára, hogy büntetésük letelte után visszatérhessenek a válogatott keretbe” – mondta Baráth Etele, az MKKSZ elnöke, aki hangsúlyozta: a terv természetesen csak a másodfokú döntés ismeretében konkretizálódhat.

Az elnökségi ülésen határozat született arról is, hogy az ebben a fegyelmi ügyben is másodfokon eljáró fellebbviteli bizottságot a fegyelmi bizottság volt vezetője, Lőrinczy György fogja vezetni.

Amennyiben a két versenyző hivatalosan is fellebbezést nyújt be a fegyelmi bizottság hétfőn meghozott elsőfokú döntése ellen, akkor még májusban jogerős döntés születhet az ügyben. A fellebbezésre 15 nap áll rendelkezésre.

Az elsőfokú határozat azt mondja ki, hogy a két kajakost a „szövetség versenyein való részvételtől” tiltották el, azaz tréningezhetnek és edzőtáborozhatnak. Az eltiltás a versenyektől azt jelenti, hogy nem indulhatnak az idei válogatókon, így nem lesz esélyük bekerülni az augusztusi, milánói, olimpiai kvalifikációs világbajnokságra utazó csapatba sem. Mivel azonban a vb-n nem személyek, hanem nemzetek szereznek kvótákat a jövő évi, riói játékokra, jövő tavaszi visszatérés esetén mindkét kajakosnak lehetősége lesz arra, hogy kiharcolja az olimpiai indulás jogát.

Az MKKSZ április 21-én kapott értesítést a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezető igazgatójától arról, hogy két felnőtt válogatott versenyző drogtesztje kokainnal pozitív lett. Tiszeker Ágnes tájékoztatta az MKKSZ-t, hogy egy versenyidőszakon kívüli teszt készült, melynek pozitív eredménye a felkészülési időszakban nem minősül doppingolásnak. A szövetség szakmai vezetése úgy döntött, hogy az érintett versenyzők válogatott kerettagságát megszünteti, a szövetség szakmai igazgatója pedig a kerettagsággal együtt járó juttatásokat is megvonta az érintett sportolóktól, valamint nem jelölte őket a júniusi bakui Európa Játékokra. Az MKKSZ múlt hétfőn közölte, hogy fegyelmi eljárást indít a versenyzőkkel szemben.

Múlt kedden a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége is úgy döntött: azonnali hatállyal felfüggeszti a kajakosok mindennemű anyagi támogatását.

A 25 éves, ötszörös világbajnok Csipes Tamara 2011-ben az év sportolónője volt, a 22 esztendős Dombvári Bence pedig nyert már ezüst- és bronzérmet is vb-n.

Exit mobile version
Megszakítás