27.9 C
Budapest
2023. szeptember. 28. csütörtök

Elsöprő erejű válaszra készül Észak-Korea

Dátum:

Megosztás:

Válaszul az előző héten tartott amerikai-dél-koreai légi hadgyakorlatokra.

Az észak-koreai néphadsereg vezérkara szerint a közös katonai manőver valójában nyílt provokáció, amelynek célja a feszültség szándékos fokozása a térségben, közvetlen célpontja Észak-Korea.

A KCNA állami hírügynökség által hétfőn közölt angol nyelvű nyilatkozatban az olvasható, hogy „A Koreai-félszigeten az Egyesült Államok és Dél-Korea meggondolatlan katonai hisztériakeltése miatt kialakult súlyos helyzet most a bizonytalan konfrontáció felé halad”.

A dokumentum szerint az észak-koreai hadsereg is tartott hadgyakorlatot, amelyben légi támaszpontjai és repülőgépek elleni támadásokat feltételeztek. A közleményben megerősítették, hogy az elmúlt időszakban több tucat különböző típusú rakétával, közte ballisztikus rakétával végeztek kísérleteket, hogy ellenőrizzék bevethetőségüket „az ellenség műveletirányítási rendszere” ellen. A tájékoztatásból kiderült, hogy légi gyakorlatot is tartottak, ötszász repülőgép bevetésével.

Észak-Korea a nemzetközi bírálatok ellenére szeptember vége óta szokatlanul gyakran hajt végre rakétakísérleteket.

Ezek sorában kilőttek egy több ezer kilométeres hatótávolságú, nukleáris robbanófej hordozására alkalmas interkontinentális ballisztikus rakétát is.

A rakétakísérletekere válaszul Dél-Koreában – az ott állomásozó amerikai erők részvételével – a korábbi évek gyakorlatainál nagyobb katonai manővereket tartottak, köztük a múlt héten is.

Nyitókép: MTI/AP/KCNA/KNS
infostart

A legfrissebb hírek itt!

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ukrajna állig felfegyverkezik – több ezer kilométer lőtávolságú rakétákhoz juthat

Az ukrán hadsereg eddigi legmasszívabb csapásait a krími célpontok és az orosz Fekete-tengeri flotta ellen mérte. A sugár...

Győr Rally Metabond szemmel

Élménybeszámoló az Országos Rally Bajnokság helyszínéről Szerző: Metabond 2023. szeptember 8-10. között a HUMDA Országos Rally Bajnokság keretén belül került...

Kate Hudson, Matthew McConaughey – Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt – videó

How to Lose a Guy in 10 Days - amerikai-német romantikus vígjáték Andie Anderson a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője,...

„Hajrá, Gelencsér Ferenc!” – Orbán Viktor a TikTokon is bíztatta a Momentum elnökét (VIDEÓ)

Mint ismert, a Momentum-elnök mikrofonja bekapcsolva maradt a legutóbbi parlamenti felszólalása után. Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla,...