7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldElső ízben lesz női elnöke Szlovákiának

Első ízben lesz női elnöke Szlovákiának

Jelentős előnnyel megnyerte az ötödik közvetlen szlovák elnökválasztás szombati, második, döntő fordulóját Zuzana Caputová, az ellenzéki liberális pártok jelöltje a szavazatok 97 százalékos feldolgozottsága alapján.

Az este tíz órakor befejeződött voksoláson leadott szavazatok 97 százalékos feldolgozottsága alapján Zuzana Caputová a voksok 58,27 százalékát kapta. A részeredmények szerint Maros Sefcovicra a voksolók 41,72 százaléka szavazott.  

A legutolsó támogatottsági felmérés a választás második körében Zuzana Caputovának 60,5 százalékot, Maros Sefcovicnak pedig 39,5 százalékot jósolt.

Caputová lesz Szlovákia első női elnöke (Fotó: EPA/JAKUB GAVLAK)

Caputová Szlovákia történetének első női elnöke lesz.

Maros Sefcovic elsőként gratulált ellenfele győzelméhez, a már leadott voksok 60 százalékának összesítése után.  Hasonlóképpen tett Peter Pellegrini szlovák kormányfő is, aki azt mondta: bízik benne, hogy az új államfővel konstruktív együttműködést tud majd folytatni az ország problémáinak megoldásában.

Caputová a voksolást követő első nyilatkozatában azt mondta: a győzelmet alázattal fogadja, és úgy véli, az országnak változásra van szüksége. Bejelentette: első államfői útja Prágába vezet majd.

A szlovák elnökválasztás második körének részvételi aránya 97 százalékos feldolgozottság mellett 41,79 százalékot mutatott, ami alacsonyabb, mint az első körben, amikor 48,74 százalékot tett ki. Az eddigi államfőválasztások második körében rendszerint magasabb volt a részvételi arány, mint az első körben. Ez alól eddig a 2004-es elnökválasztás volt csak kivétel.

Szlovákiában az ország történetében most ötödik alkalommal tartottak közvetlen államfőválasztást. A választáson országszerte csaknem 5940 választóhelyiségben mintegy 4,45 millió szavazásra jogosult szlovákiai választópolgár adhatta le voksát a második fordulóba továbbjutott két államfőjelöltre. A voksolás hivatalos végeredményt a tervek szerint vasárnap délben jelenti be a központi választási bizottság.

mti

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem