Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Elrendelték M. Richárd letartóztatását

Több mint egyórás mérlegelés után a Fővárosi Törvényszék hétfőn elrendelte M. Richárd letartóztatását – tudta meg a Telex.

A portál információit a zárt tárgyalás után a férfi védője is megerősítette, de hozzátette, hogy a döntés ellen fellebbeztek.

Az ügyészség azután indítványozta a 43 éves férfi letartóztatását, hogy szilveszterkor kábítószer birtoklása miatt előállították M. Richárdot és több társát az egyik Nyugati téri pizzériából. M. Richárd fogyasztott is a drogokból, vizeletében később kokaint és metamfetamint mutattak ki.

A 2017 májusában történt Dózsa György úti tragédia miatt négy év fogházra ítélt M. Richárdot december közepén helyezték ismét bűnügyi felügyeletbe.

24, telex

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás