Az építési és közlekedési miniszter a közösségi oldalán azt közölte, hogy a vasárnapi baleset után újra működik a Keleti Pályaudvar. Vitézy Dáviddal szemben kemény kritikát fogalmazott meg, amelyre nem sokkal később meg is érkezett a válasz.

Működik a Keleti Pályaudvar – közölte Lázár János kedden délelőtt a Facebook-oldalán.

„A MÁV-os kollégák legfrissebb tájékoztatása szerint a keleti országrész irányába, illetve Pécs és Bécs felé teljesen helyreállt a vasúti közlekedés. A teljes országra kiterjedő rendkívüli váltóvizsgálatok a nyugati irányba vezető pályaszakaszokon még tartanak, így azokon ma délre várható a menetrendszerű közlekedés visszaállása” – közölte az építési és közlekedési miniszter.

Lázár János írásában kemény kritikát fogalmazott meg Vitézy Dávid felé, akiről azt írta, hogy

Magyarország legaktívabban facebookozó szakértője, aki egész életében a Fidesz politikai támogatásával érhetett volna el sikereket, árulásszámba menő csúsztatásokkal uszít a MÁV ellen. Közlekedési szakértőként folyamatosan elárulja volt kollégáit, a vasutasokat, azokat, akik valóban mozgásban tarják az országot.

A korábbi főpolgármester-jelölt által megfogalmazott kritikákra úgy reagált a miniszter, hogy „azok a fejlesztések, amelyekre hivatkozik és amelyeket a szankciós infláció miatt át kellett ütemeznünk, eddig a hétvégéig semmiképpen sem valósultak volna meg. Még akkor sem, ha Vitézy Dávid főpolgármesterség előtti másik álma, a közlekedési minisztersége megvalósul. A MÁV pályái és szerelvényei nem Vitézy hiánya vagy az én miniszterségem miatt olyanok, amilyenek, hanem az elmúlt 30 év mulasztásai miatt. Ráadásul ebből is az elmúlt 15 évben történt a legtöbb fejlesztés. Sok, de nem elég. Több kell, sokkal több. Ezért hirdettem meg az 5 pontos közlekedési akciótervet”.

Facebook-post

Nem maradt adós a válasszal Vitézy

Nem sokkal később reagált is Lázár János posztjára Vitézy Dávid, Facebook-oldalán arról írt, hogy nagyon kevésen múlt, hogy vasárnap a Keleti pályaudvaron „csak” egy kisiklás, és nem tömeges sérüléssel járó baleset történt. 

Ugyanakkor is tény, hogy cinikus megjegyzésekkel te magad állítottad le pont az érintett vonalszakasz fejlesztését két éve, a bizonyítékok nyilvánosak. Ezek után azért még téged ismerve is meglepő, hogy megint csak támadsz reakcióként. A másfél napnyi hallgatás után megírt posztodban egyszerre próbálsz a vasutasok, a meleg időjárás, a velem való vitád, a pártod és még ki tudja ki mindenki mögé bújni, csak hogy a miniszteri felelősségedről ne ejts egy árva szót se

– írta.

Vitézy Dávid szerint ez a baleset is jól mutatja, hogy nem csak minőségi, hanem biztonsági problémát is jelent a vasút romló állapota. 

A korábbi közlekedésért felelős államtitkár szerint a vasutasok mögé azért is kár bújni, mert náluk jobban nem látja senki, hogy a Lázár János által az elmúlt két évben hozott intézkedések egytől egyig csak rontottak a helyzeten.

„Nem velem van tehát vitád, akármennyire is szeretnéd ezt így beállítani, hanem minden olyan dolgozóval és utassal, akik a sorozatos rossz döntéseid következményeit kénytelenek elszenvedni” – zárta a posztját.

Facebook-post

Nehéz időszakon van túl a MÁV

Szombat déltől síntörés miatt Szabadbattyán és Kiscséripuszta között állt a forgalom, emiatt a dél-balatoni vasútvonalon hosszabb menetidőre, illetve autóbuszos pótlásra számíthattak az utasok. A Strandfesztivál résztvevői Székesfehérváron vesztegeltek órákat a melegben.

Vasárnap este siklott ki a Kolozsvár felől érkező Claudiopolis InterCity öt kocsija a Keleti pályaudvar előtti bevezető vágányszakaszon, amely miatt teljesen lebénult a közlekedés az állomáson.

Vitézy Dávid a baleset kapcsán arról írt, hogy bár az okait nem tudjuk, de akár a pálya, akár a jármű meghibásodása okozta a kisiklást, bőven van nemcsak elvont politikai, de közvetlen döntéshozói felelőssége is a közlekedési miniszternek.

Hétfő délutáni a MÁV rendhagyó sajtótájékoztatóján Németh Réka, a vasúttársaság pályaműködtetési és beruházási vezérigazgató-helyettese a balesetről elmondta, hogy az elsődleges szemrevételezés alapján a váltó egyik berendezése tört el, de azt még nem tudják, hogy ez ok vagy okozat.

Lázár János még az ünnepi hosszú hétvége előtt sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Pafféri Zoltán, a MÁV vezérigazgatója szeptember elsejével távozik a posztjáról. A helyét Hegyi Zsolt, a MÁV Start vezérigazgató-helyettese veszi át.

Ugyanezen a tájékoztatón hirdetett meg egy ötpontos akciótervet a miniszter:

  • Szeptemberben a parlament elé viszi újonnan kidolgozott személyszállítási törvényét, amelyben a közlekedéshez való jogot állampolgári joggá szeretné nyilvánítani, és szabályozná, hogy ezen a területen mi illeti meg minimálisan a polgárokat. Biztosítaná továbbá a járásközpontból a megyeszékhelyre, illetve a megyeszékhelyről a fővárosba naponta kétszer átszállás nélküli eljutást.
  • Új vasútpálya-építési program: négy év alatt 500 kilométer vasutat kell megépíteni, a hitel 30 évre szól. A budapesti HÉV-eket csak akkor újítják fel, ha megérkeznek az uniós pénzek.
  • Új járműveket kell beszerezni, amit Lázár szerint magunknak kell gyártanunk.
  • Új MÁV-applikáció.
  • A MÁV Zrt.-nek három leányvállalata lesz, ezek közül egy a személyszállításért, egy a pályaműködésért, egy pedig a back office-ért felel majd.

Vitézy: a szemünk előtt omlik össze a vasúti közlekedés, miközben Karácsony olimpiáról ábrándozik

A budapesti vasúti közlekedés döbbenetes állapotba került, ami annak is köszönhető, hogy Lázár János korábban az összes fővárosi beruházást leállította – írja a Facebookon Vitézy Dávid.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőDrámai az aszálykár idén
KövetkezőBudapesten tíz vendégből kilenc külföldi volt a fesztivál idején
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza