7.2 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó„Először az üvöltözésre lettünk figyelmesek” – Az anya hívta rá a rendőröket...

„Először az üvöltözésre lettünk figyelmesek” – Az anya hívta rá a rendőröket őrjöngő fiára Tápiószecsőn, még a TEK is kivonult

Tápiószecső — Szívszaggató pillanatokat élt át egy tápiószecsői idős édesanya, amikor saját, őrjöngő felnőtt fiára hívta ki a rendőröket. Szombat délután a környékbeliek hangos üvöltözésre lettek figyelmesek.

A csendes kis utca egyik aprócska házában vetkőzött ki magából M. István (45), majd kizárta saját édesanyját a közös otthonukból. Információnk szerint a férfi üvöltve közölte, hogy bárki, aki bemerészkedik a házba, bajba kerülhet. A hosszú órákig tartó káosznak végül a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai vetettek véget. M. Istvánt a mentők vitték el.

 A környékbeliek szerint nem volt ember, aki ne tudott volna a szombat délután történtekről. Úgy fogalmaztak: a társaság fele a falunapon volt, a másik a rendőrök akcióját figyelte.

„Először az üvöltözésre lettünk figyelmesek, de nem foglalkoztunk vele. Később már csak Marika könyörgését hallottuk, ahogy kérte fiát, hogy vessen véget ennek az egésznek. Hangosan kérlelte őt, hogy ne tegyen ilyet, de nem volt más választása, hívnia kellett a rendőröket” – mondta lapunknak a neve elhallgatását kérő szomszédasszony, aki a kommandósok akcióját is végignézte – „A fiú bokszoló volt, fegyver nélkül is kárt tudott volna tenni bárkiben, hiába is mentek rá a kommandósok a hanggránáttal.”

A helyszínre először a rendőrök érkeztek, az ő felkérésükre jelentek meg a TEK munkatársai. A megkeresésünkre adott válaszból kiderült, hogy a férfi pszichiátriai kezelt beteg.

Az óriási férfit ártalmatlanná tették / Fotó: TEK

„A Terrorelhárítási Központ 2019. augusztus 3-án” – a rendőrség felkérésére – „Tápiószecsőre vonult, mert egy családi házban egy pszichiátriai beteg elzárkózott. Hozzátartozója szerint számszeríj, kard és dárda volt nála, a helyszínre érkező rendőröket azzal fenyegette, hogy használni fogja azokat. A TEK tárgyalójának sikerült kapcsolatot létesíteni a zavart idegállapotú, 45 éves férfival. A hosszas, több órán át elhúzódó akció végén sikerült sérülésmentesen intézkedés alá vonni a testes, izmos, 195 cm magas és kb. 120 kilós férfit” – válaszolta megkeresésünkre a TEK.

 A házban a kóros elmeállapotú férfi környezetében különböző kések, tőrök, számszeríj, kard, nyilak és dárdák voltak elhelyezve.

Többféle szúró- és vágófegyvert találtak a zavart férfinál / Fotó: TEK

Úgy tudjuk, nem ez az első eset, hogy a férfitól volt hangos a település. A helybeliek elmondása szerint gyakran jelent meg a közeli kocsmákban, hogy egy-egy bunyóban részt vegyen. Sokszor még a kardjait is magával vitte.

Szerettünk volna a történtekkel kapcsolatban beszélni a férfi édesanyjával, ám nem találtuk otthonukban. 

„El nem tudjuk képzelni, hogy is érezheti magát most Marika. De akkor saját magát is védenie kellett abban a helyzetben” – mondta lapunknak az asszony egyik rokona.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: TEK

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work