Home Főhírek Külföld Elon Musk visszalép a Twitter megvásárlásától

Elon Musk visszalép a Twitter megvásárlásától

elon musk visszalép a twitter megvásárlásától (Borítókép: Jakub Porzycki / NurPhoto / Getty Images)

Elhúzódó jogi csata várható, miután a Twitter igazgatótanácsa ragaszkodna az eredeti megállapodásban foglalt feltételekhez. Elon Musk egymilliárd dolláros elállási díjfizetési kötelezettsége is kérdéses.

Pénteken napközben még csak pletykák szóltak arról, hogy Elon Musk, a világ leggazdagabbnak mondott embere már legszívesebben kiszállna a Twitter megvásárlásából. Aztán késő éjjel megérkezett a hivatalos bejelentés is, hogy Musk felbontja a közösségi platform megvásárlásáról szóló, 44 milliárd dolláros üzleti megállapodást, mert szerinte a közösségi médiavállalat megsértette az egyesülési megállapodás több rendelkezését. Musk ügyvédei az amerikai tőzsdefelügyeletnek benyújtott levél szerint arra való hivatkozással állnának el az ügylettől, hogy a billiárdos üzletember nem kapott meg minden, a döntéshez szükséges adatot és dokumentumot a Twittertől, például a cég értékét jelentősen befolyásoló hamis és spambot profilok valós arányáról. Musk kérte a Twittert, hogy bizonyítsák be, öt százalék alatti ezek aránya, bár meggyőződése volt, hogy valójában 20 százalék körüli lehet. Musk indokai között az is szerepel, hogy a cég kirúgott több magas rangú vezetőt és a tehetségkutató csapat egyharmadát is, megszegve ezzel a Twitter azon kötelezettségét, hogy „lényegében sértetlenül megőrizze jelenlegi üzleti szervezetének lényeges elemeit”.

Közben a Twitter igazgatótanácsa ragaszkodna az eredeti megállapodáshoz. A cég elnöke, Bret Taylor egy tweetben közölte, hogy az igazgatótanács jogi lépéseket tervez az egyesülési megállapodás érvényesítésére. „A Twitter igazgatótanácsa elkötelezett amellett, hogy a tranzakciót a Musk úrral egyeztetett áron és feltételekkel zárja le…” – írta.

Elhúzódó jogvita várható

Bár a Twitter abban reménykedik, hogy a bírósági eljárás néhány héten belül megkezdődik és néhány hónapon belül le is zárulhat, egy Reutersnek nyilatkozó névtelen, de az ügy részleteire rálátó forrás szerint ez korántsem biztos, hogy így lesz. A delaware-i bíróságokon landoló vitatott fúziók és felvásárlások leggyakrabban azzal végződnek, hogy a vállalatok újratárgyalják az üzleteket, és új vételárban állapodnak meg, vagy a felvásárló egyezséget köt a célponttal az elsétálási díj nagyságáról ahelyett, hogy a bíró elrendelné a tranzakció végrehajtását. Ez azért van így, mert a céltársaságok gyakorta jobban akarják a helyzetük mielőbbi rendeződését, mintsem az elhúzódó eljárások alatti üzleti bizonytalanságot. A koronavírus-járvány kitörése számos futó felvásárlásnál járt újratárgyalással, és több vállalat is átárazta a szerződéseket. Jó példa erre a francia luxusmárkákat birtokló LVMH, ami azzal fenyegetőzött, hogy eláll a Tiffany & Co. megvételétől. Az egyezkedést követően az amerikai ékszerkereskedő beleegyezett, hogy 425 millió dollárral 15,8 milliárd dollárra csökkentse a felvásárlási árat.

Egyes szakértők szerint a spambotokkal kapcsolatos kifogás csak ürügy Musk számára, hogy elálljon az üzlettől. Bár a cég épp csütörtökön ismerte el, hogy naponta egymillió hamis és vagy spamprofilt távolít el a mikroblogplatformról – írta a BBC. Ami abból a szempontból érthető, hogy év eleje óta masszív esésben vannak az amerikai nagy közösségi platformok – mint az Alphabet, a Meta, vagy a Pinterest – és egyben digitális hirdetéspiaci riválisok részvényei, átlagosan 45 százalékot vesztettek értékükből, és bár a Twitter esetében ez csak 15 százalék volt, de ezt csak Musk felvásárlási ajánlatának köszönhette. Egy másik potenciális ok a visszalépés mellett a BBC szerint a túl magas felvásárlási árajánlat mellett az lehetett, hogy milyen hatása volt Musk többi cégének helyzetére. A Tesla-részvények azóta voltak mélyrepülésben, amióta a Twitter-ügyletet bejelentették.

Durván esni kezdett a hírre a részvény árfolyama

A visszalépés hírére a pénteki meghosszabbított kereskedésben 6 százalékkal 34,58 dollárra esett a részvény ára. Ez 36 százalékkal alacsonyabb, mint az 54,20 dolláros részvényenkénti ár, amelyért Musk áprilisban ajánlatot tett, és március óta a legalacsonyabb árfolyama. Bár a vételi ajánlatot követően áprilisban először megugrott a részvény ára, azonban a befektetők gyorsan arra kezdtek spekulálni, hogy esetleg eláll az üzlettől.

A megállapodás szerint egyébként Musknak egymilliárd dolláros elállási díjat kell fizetnie, ha azért hiúsul meg az ügylet, mert az üzletember nem tudja előteremteni a vételárat, vagy ha a szabályozó hatóságok nem bólintanak rá a felvásárlásra. Viszont ha saját maga mondja fel az üzletet, nem kell fizetnie.

Daniel Ives, a Wedbush elemzője szerint Musk bejelentése rossz hír a Twitter számára. „Ez egy katasztrófa-forgatókönyv a Twitter és az igazgatótanács számára, mivel most a vállalat egy elhúzódó bírósági csatában fog Muskkal harcolni, hogy visszaszerezze az üzletet és/vagy a legalább 1 milliárd dolláros szakítási díjat” – írta az ügyfeleknek szóló jegyzetében.

(Borítókép: Jakub Porzycki / NurPhoto / Getty Images)

Forrás: Index / Hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás