Home Hírek Főhírek Előkerült a Magyar Péter-féle Tisza Párt alapítójának ügynökaktája

Előkerült a Magyar Péter-féle Tisza Párt alapítójának ügynökaktája

0
984290acb99d4a1cba040fe318e87a0f

Máthé Áron történész blogján megjelent a Deák Boldizsárként azonosított, „Solyóm” fedőnevű egri ügynök egyik jelentése a Kádár-rezsim idejéből.

A Magyar Péter-féle Tisza Párt korábbi alelnöke szinte minden ismerőséről rendszeresen jelentett tíz éven át az állambiztonsági szerveknek.

A Magyar Nemzet információi szerint a Magyar Péter nevével fémjelzett Tisza Párt korábbi alelnökét, Deák Boldizsárt azután szervezhette be a Kádár-rezsim állambiztonsági szolgálata, hogy a férfit elkapták több betöréses lopás – más források szerint bolti lopás – miatt. Helyi, egri illetőségű informátoraink szerint az is alátámasztja a beszervezést, hogy tudomásuk szerint Deák Boldizsárnak nem kellett letöltenie büntetését. 

A férfi azzal is felkelthette az állambiztonság figyelmét, hogy valamikor az 1960-as évek végén, a 70-es évek elején érkezett Magyarországra Erdélyből, Kolozsvárról a családjával.

 Deák „Sólyom” fedőnéven jelenthetett ismerőseiről, egyik, kézzel írott beszámolója is előkerült nemrég.

 

A munkadosszié

Áprilisban Máthé Áron történész a Huszárvágás című blogján írt arról, hogy előkerítette „Sólyom” munkadossziéját, amelyet 1973. október 27-én nyitottak meg, és 1983. december 28-án zárták le. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának összefoglalója szerint a titkos megbízottat a Heves megyei Rendőr-főkapitányság III/II. Osztálya foglalkoztatta, elsősorban az amnesztiával Nyugatról hazatért személyek, valamint az idegenforgalom ellenőrzése és a kutatás területén. 

Jelentéseiben beszámolt külföldi kapcsolatairól, külföldi útjairól (NSZK, Hollandia, USA, Jugoszlávia többek között),

 a Technolux KTSZ alkalmazottairól, egri ismerőseiről, gazdasági és pénzügyi bűncselekményekről, jogellenesen külföldön maradt személyekről – írta Máthé a bejegyzésében, amelyben „Sólyom” egyik jelentését is ismerteti

A kézzel írt dokumentumokban többnyire ehhez hasonló információk olvashatók: 

Vékony János egri lakos, Technolux KTSZ anyagbeszerzője. Lakása előtt többször áll nyugati rendszámú kocsi. Munkatársi viszonyon kívül barátkozunk is.

A történész szerint a dokumentumok összesen 256 oldalt tesznek ki. „Sólyom” utolsó állambiztonsági kapcsolattartója megjegyzi: több esetben jelentősebb értékű információt szolgáltatott, egyes esetekben csempészekről, de gyakrabban Nyugatról hazatért és jogellenesen Nyugaton tartózkodó személyekről. Máthé Áron a dossziék értékelése kapcsán megjegyzi: számos arra utaló jel van, hogy „Sólyom” valóban Deák Boldizsár, ám ez teljes bizonyossággal nem jelenthető ki.

 

Tisza, a kamupárt

Deák Boldizsár személye azért került az érdeklődés középpontjába, mert ő és Szabó Attila hozta létre a Tisztelet és Szabadság Pártot (Tisza Párt) 2021-ben. Akkor azt ígérték, hogy mind a 106 egyéni körzetben indítanak jelöltet, ám végül egy aspiránsuk sem mérettette meg magát a 2022-es országgyűlési választásokon. Egyes forrásaink szerint a cél csak a pártoknak járó állami kampánypénzek átvétele és elköltése volt, ám ezt nem egyszerű bizonyítani.

A politikai formáció a voksolást követően partvonalra került, majd 2024-ben Magyar Péter vette át: Szabó Attila elnök és Somodi Erzsébet alelnök megtarthatta pozícióját, míg Deák Boldizsár távozott, és Magyar vette át a helyét.

Ennek ellenére a Tisza Párt ma is virtuális képződmény:

 lényegében a nyilvánosság előtt csak Magyar Péter látszódik, jelöltjei, alelnöktársa vagy épp a párt elnöke kerülnek minden médiaszereplést, megszólalást.

A simlis

Deák Boldizsárhoz másfél tucatnyi cég kötődik az Opten adatbázisa szerint, ezek legtöbbje ellen végrehajtás indult, kényszertörlés vagy felszámolás alatt állnak. Jelenleg maga Deák el van tiltva a cégvezetéstől, a szankció 2021. október 16. és 2024. október 16. között van érvényben a nyilvánosan elérhető adatok alapján.

Mint azt megírtuk, egyik vállalkozásával pont a legszegényebbeken nyerészkedett, ugyanis kaszinót működtetett, amelyben főleg „félkarú rablók”, azaz játékgépek voltak.

 A vállalkozás egészen 2012-ig virágzott, amikor a kormány szabályozta ezen gépek működtetését.

További Belföld híreink

A férfinak ugyancsak köze lehetett egy nyolcmilliárdos piramisjátékhoz, a Metropol szerint éveken át részt vett az 1200 embert megkárosító cselekményben

Mint a portál írja, Deák szerepe az volt, hogy hamis ingatlan jelzálogot biztosítson a kicsalt pénzek „fedezeteként”. Így csalták lépre, tévesztették meg az áldozatokat. Szándékosan kamuszerződéseket kötöttek velük, volt, hogy „elírták” a helyrajzi számot, de hamis aláírások is szerepelnek a bűnlajstromon. 

A bűnbanda vezetői arra használták a Deák által felajánlott ingatlanokat, hogy azokra jelzálogjogot jegyeztessenek be a „befektetők” javára, „biztosítékként”.

Így győzték meg őket, hogy a befektetésük biztonságban van, aggodalomra semmi ok. A Tisza Párt politikusa ezekért a szerződésekért ingatlanonként és havonta 2-2,5 millió forintot kapott.

Magyar Péter bosszúja – kapcsolódó cikkek:

Nem jönnek ki jól az egyházzal Magyar Péterék: ismét egy plébánosnak estek neki

Magyar Péter pártja azért jött létre, hogy elrejthessék az ellopott pénzt?

Életmentésre szolgáló hajót foglalt le Magyar Péter kampánycélokra

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőKrumplisaláta receptek
KövetkezőNagyon kellemetlen adatlopási ügyben érintett az Európai Parlament
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Exit mobile version
Megszakítás