Az élő adás itt

Szerda délelőtt az 1956-os forradalom és szabadságharc alkalmából mond beszédet Orbán Viktor a Millenáris szabadtéri színpadán. A programok már fél 11-kor elkezdődnek, a miniszterelnöki beszédet követően családi napon vehetnek részt az érdeklődők.

Szerda délelőtt az 1956-os forradalom és szabadságharc alkalmából mond beszédet Orbán Viktor a Millenáris szabadtéri színpadán. A rendezvény kiemelt meghívottjai a szeptemberi dunai árvíz elleni védekezésben részt vevők és családtagjaik lesznek, ám a nemzeti megemlékezésre minden ünnepelni vágyót szeretettel várnak, nem szükséges regisztráció a részvételhez. 

„A birodalmak szeretik elrejteni brutális arcvonásaikat, és azt szeretik, ha valaki behívja őket”

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a birodalom szolgálatába akarta állítani a nemzetet a szovjetek uralma. Bábkormány került a nyakunkra, és kollaboráns magyarok voltak a vezetői – tette hozzá. A birodalmak szeretik elrejteni brutális arcvonásaikat, és azt szeretik, ha valaki behívja őket – mondta.

 Mindent megtesznek, hogy legyen olyan magyar, aki behívja őket, és így tettek a kommunisták is. 

Orbán Viktor szólt arról is, hogy koholt vádakkal börtönbe vetették a nem kommunista vezetőket is. Ami nem tetszett nekik, azt bezárták – tette hozzá. 

Amikor a magyarok dacoltak velük, akkor választási csalással nyertek. Így sikerült a moszkvai kádereket a magyarok nyakára ültetni. 

Orbán Viktor elmondta, hiába van a hatalom minden fegyvere a kezükben, a magyarok nem tűrik a megaláztatást. 

Megcsináltuk a világtörténelem legfényesebb szabadságharcát, megtanítottuk, hogy ne bántsd a magyart. 

1956 októberében a történelem is kilépett a medréből!

Az 1956-os forradalmat sorscsapások előzték meg, januárban földrengés volt, márciusban jeges ár volt a Dunán – mondta Orbán Viktor. Felhívó jel volt ez, ideje volt készülni az összefogást követelő nagy időkre. 1956 októberében a történelem is kilépett a medréből. 

Végigmegy a maga útján a saját törvényei szerint a forrdalom, ls így lettek hősök a földművesekől és a gyári munkásokból, az egyetmeistákból és a ciépszekből.  

1956 őszén azért lépett ki medréből a történelem, mert Magyarország nem tűrhette a szovjet irodalmi elnyomást – tette hozzá. A magyarokat egyetlen megszállónak sem sikerült megtörnie, vagy megszelíditenie. 

Orbán Viktor: Ez emberfeletti munka volt!

Azért jöttünk össze, hogy fejet hajtsunk az 1956-os forradalom hősei előtt – kezdte beszédét a kormányfő. Itt vannak velünk, akik egy hónappal ezelőtt megvédték Magyarországot a dunai árvíztől. Orbán Viktor elmondta, amit a vízügyesek, katonák, rendőrök, önkéntesek elvégeztek, az emberfeletti munka volt.

 A többi országban 24-en meghaltak az árvízben és 10 milliárd eurós kár keletkezet. Magyarországon egyetlen ember sem halt meg, és a károkat minimálisra szorítottuk. 

Kezdődik Orbán Viktor kormányfő beszéde

Kezdődik Orbán Viktor kormányfő beszéde.

ElőzőNemzeti Sport: Sportműsor ma!
KövetkezőNagy a baj a XVII. kerületben: megbénult a forgalom, tűzoltók mindenütt
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza