A jogerős ítélet a foglalkoztató szempontjából kötelezettségeket, a volt munkavállaló szempontjából pedig jogosultságot keletkeztethet. Ezek teljesítése, illetve érvényesítése érdekében viszont az ítéletben foglaltakat megfelelően értelmezni kell, ami nem biztos, hogy egyszerű feladat.
Az elemzett ügyben a bíróság kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek bruttó 3.340.300 Ft-ot (bruttó hárommillió-háromszáznegyvenezer-háromszáz forintot) elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítést, bruttó 900.000 Ft-ot (kilencszázezer forintot) végkielégítés jogcímén, valamint 210.000 Ft (kettőszáztízezer forint) perköltséget.
Bizony, nem egyszer kerül ehhez hasonló bírósági ítélettel pont egy-egy munkakapcsolat végére. Illetve ezzel még nem bejeződik be teljesen a „történet”, hiszen a jogerős ítélet a foglalkoztató szempontjából kötelezettségeket, a volt munkavállaló szempontjából pedig jogosultságot keletkeztethet. Ezek teljesítése, illetve érvényesítése érdekében viszont az ítéletben foglaltakat megfelelően értelmezni kell, ami nem biztos, hogy egyszerű feladat. Legalábbis akkor, ha a bíróság nem a munkaadónak ad igazat, és a jogviszony megszűnésének a jogellenességét állapítja meg, mint például a fent idézett ítéletben.
Ugyanakkor a jogellenesség megállapítása az esetek többségében nem jelenti a megszűnt jogviszony helyreállítását, amire csak a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 83. szakaszában meghatározott esetekben kerül sor.
Az Mt. 83. szakaszának (1) bekezdése értelmében a munkavállaló kérelmére a bíróság a munkaviszonyt helyreállítja, ha
a) a munkaviszony megszüntetése
- az egyenlő bánásmód követelményébe,
- a joggal való visszaélés tilalmába,
- a 65. § (3) bekezdésébe (a felmondásra felmondási tilalom időszakában került sor), vagy
- a 273. § (1) bekezdésébe ütközött (választott szakszervezeti tisztséget betöltő munkavállalóról volt szó, akinek csak a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv egyetértésével mondhatott volna fel a cég),
b) a munkavállaló a munkaviszony megszüntetésekor munkavállalói képviselő volt, vagy
c) a munkavállaló a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését vagy erre irányuló saját jognyilatkozatát sikerrel támadta meg.
Ebben az esetben a
– a munkaviszony helyreállítását követően keletkezett, a munkaviszonyban töltött időhöz kapcsolódó jogosultság tekintetében a munkaviszony megszüntetése (megszűnése) és annak helyreállítása közötti tartamot munkaviszonyban töltött időnek kell tekinteni és
– meg kell téríteni a munkavállaló elmaradt munkabérét, egyéb járandóságát és ezt meghaladó kárát.
Az elmaradt munkabér
Elmaradt munkabérként a munkavállaló távolléti díját kell figyelembe venni azzal, hogy a járandóság összegének számításánál le kell vonni, amit a munkavállaló megkeresett, vagy az adott helyzetben elvárhatóan megkereshetett volna, továbbá a munkaviszony megszüntetésekor kifizetett végkielégítést.
A foglalkoztatónak az elmaradt munkabér után a társadalombiztosítási járulékot és a szociális hozzájárulási adót a tényleges kifizetéskor hatályos mértékekkel kell megfizetni a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 24. §, illetve a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény (a továbbiakban Szocho tv.) 2. § (3) bekezdése szerint, és a kifizetés hónapjáról készített bevallásban kell bevallania.
Tehát ebben az esetben az adott időszak bevallásainak az önellenőrzése szóba sem jöhet.
Ugyanakkor a Tbj. 29. szakasza értelmében az esedékességet követő időpontban kifizetett járulékalapot képező jövedelmet (elmaradt követelés) a járulékfizetési kötelezettség megállapításánál arra az évre (időszakra) kell figyelembe venni, amely évre (időszakra) azt kifizették. Tehát a bevallásban pontosan jelezni kell a vonatkozási időszakot.
E szabály alkalmazásával az elmaradt bér a majdani nyugellátás megállapítása során arra az időszakra kerül figyelembevételre, amely időszakra az járt.
A végkielégítés kérdésköre
A végkielégítésre ez a „visszaterítés” nem vonatkozik, azt a Tbj. 30. szakasza alapján – miszerint a biztosítással járó jogviszony megszűnését követően, e jogviszony alapján kifizetett (juttatott) járulékalapot képező jövedelmet úgy kell figyelembe venni, mintha annak kifizetésére a jogviszony fennállásának utolsó napján került volna sor – a jogviszony megszűnésének évi jövedelmét gyarapítja.
Ugyanakkor fontos megjegyeznünk, hogy a megítélt juttatások csak abban az esetben kerülnek figyelembevételre a nyugdíj alapjául szolgáló jövedelemként, ha ténylegesen kifizetésre kerül, illetve a járulékot a munkáltató levonja belőle.
Az esetleges kamat személyi jövedelemadó szempontjából osztja annak az összegnek a sorsát, amelyre tekintettel kifizették, ugyanakkor a Tbj. 32. § c) pontja alapján nem járulékalap.
A 83. § (1) bekezdésében említett helyzetektől eltekintve, a jogviszony nem kerül helyreállításra. Ebben az esetben a munkáltató köteles megtéríteni a munkaviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben okozott kárt, de a munkaviszony körében elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítés nem haladhatja meg a munkavállaló tizenkéthavi távolléti díjának összegét.
A tételes kártérítés helyett a munkavállaló követelheti a munkáltatói felmondás esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összeget.
Bármelyik megoldást is választja, a kártérítésen túlmenően jogosult a végkielégítés összegére, ha munkaviszonya
a) jogellenesen nem felmondással szűnt meg, vagy
b) munkaviszonya megszűnésekor a 77. § (5) bekezdés b) pontja alapján nem részesült végkielégítésben.
A végkielégítés a munkabérrel azonos elbírálás alá esik, egyéni járulék is terheli és a jogviszony megszűnésének évére kell figyelembe venni.
Ellenben a megítélt jövedelmet pótló kártérítés a Tbj. 32. § b) pontja alapján nem képezi járulék alapját, tehát ellátási alapkánt nem vehető figyelembe, de a szociális hozzájárulási adót természetesen le kell rónia utána a kifizetőnek.
A bírósági ítélet értelmezése során nem egyszer okoz nehézséget annak eldöntése, hogy elmaradt bérről vagy jövedelmet pótló kártérítésről van szó.
Írásunk elején utalt ítélet esetében szintén ez volt a helyzet. Az ítélet alapján – az „elmaradt jövedelem címén” kifejezésből kiindulva – a foglalkoztató a kártérítés összegéből is levonta a járulékot, illetve a volt biztosított ezt az összeget is nyugdíj alapjául szolgáló jövedelemként szerette volna beszámítatni, holott az ítélet alapján egyértelműen kártérítésről van szó, ami nem járulékalap.
Visszatérve egy pillanatra a jogviszony helyreállítására, ezzel összefüggésben a Tbj. 15. §-a rögzíti, hogy a munkaviszony jogellenes megszűnésétől annak helyreállításáig terjedő időszakot biztosítási jogviszonyban töltött időszaknak kell tekinteni a helyreállítást követően keletkezett társadalombiztosítási ellátások iránti igények elbírálásakor.
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény ennél tovább lép. A jogszabály 40. szakasza értelmében szolgálati időként kell figyelembe venni azt az időt, amely a Tbj. 6. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jogviszony jogellenes megszűnésétől annak helyreállításáig tart, vagy a jogviszony helyreállításának a mellőzése esetén a jogviszony jogellenes megszüntetésének jogerős megállapításáig telt el. Ez utóbbi időszakra azonban az előzőek alapján a példánkban említett munkavállalónknak járulékalapot képező jövedelme nincs, tehát ez az időszak csak a szolgálati idejét növeli, ha ezen időszakban esetleg más jogviszonyában nem lett volna – minimálbért elérő jövedelemmel – biztosított.
(Cikkünket teljes terjedelmében a Munkaügyi Tanácsadó novemberi számában olvashatják)
