17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóEllopta a mentőautót, mert, imádott utazgatni vele - videó

Ellopta a mentőautót, mert, imádott utazgatni vele – videó

Mentősnek adta ki magát, úgy utazgatott az országban egy férfi. Vendégházakban szállt meg, majd fizetés nélkül távozott.

A gyanú szerint öt megyében követett el bűncselekményeket. A gyulai rendőrök Pest megyében elfogták és Békéscsabán, a Békés megyei rendőrség fogdájában adtak neki szállást.

Országszerte károsított meg szállásadókat egy férfi, aki mentősnek adta ki magát, pedig soha nem dolgozott a mentőszolgálatnál. Egy internetes oldalon foglalt szobákat, majd mindenhonnan a foglalás lejárta előtt és fizetés nélkül távozott. Gyulára, egy apartmanházba 2021. január 6-án érkezett három napra.

A szolgáltatást nem fizette ki, ezért az apartman üzemeltetője 2021. január 13-án feljelentést tett.

A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei egy hét alatt elfogták az utazgató férfit, 2021. január 21-én hajnalban a Pest megyei Nagykátáról, egy panzióból állították elő. A 28 éves férfi a legtöbbször mentősnek adta ki magát és az elmúlt hónapokban a gyanú szerint öt megyében követett el bűncselekményeket. Tavaly szeptember 24-én szabadult a börtönből és már azon a napon is foglalt szobát.

Általában lopott mentőskabátban jelent meg az interneten lefoglalt szálláshelyeken. Gyakran útközben, vonatról intézte a foglalásokat úgy, hogy kölcsönkérte utastársai telefonját. Arra hivatkozott, hogy a munkája miatt, hivatalos ügyben utazik, ezért tudott szobákat foglalni. Mindenhonnan fizetés nélkül távozott és több helyről lopott is, televíziókat, kulcsokat vitt el.

A gyulai rendőrök először előállították a Gyulai Rendőrkapitányságra, ott megtörtént a kihallgatása. Ezután Békéscsabára vitték, ahol a csalás és lopás miatt őrizetbe vett férfinek a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájában biztosítottak szoba helyett egy zárkát.

police

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work