17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekEllenzéki előválasztás: Márki-Zay Péter győzött – a nap hírei

Ellenzéki előválasztás: Márki-Zay Péter győzött – a nap hírei

Elismerte vereségét Dobrev Klára, a DK miniszterelnökjelölt-jelöltje az ellenzéki előválasztáson. Márki-Zay Péter győzelmi beszédet tartott. Megkapta a koronavírus elleni harmadik oltást Orbán Viktor miniszterelnök. Meghalt Kálmán C. György irodalomtörténész, egyetemi tanár.

Elismerte vereségét Dobrev Klára, a DK miniszterelnökjelölt-jelöltje az ellenzéki előválasztáson. Eredményértékelő beszédében azt mondta, már gratulált Márki-Zay Péternek. Arról beszélt, hogy mostantól arra kell közösen fókuszálniuk, hogy közösen legyőzzék Orbán Viktor kormányát. Márki-Zay Péter az ellenzéki előválasztás második fordulójának budapesti eredményváróján győzelmi beszédet tartott és köszönetet mondott minden támogatójának. Úgy fogalmazott: a kicsik forradalma ez. Dobrev Klárának kért nagy tapsot, az együttműködés fontosságát hangsúlyozva. Az eseményen Karácsony Gergely is részt vett, aki korábban Márki Zay Péter javára lépett vissza.

A védekezés most már oltásalapú, a maszkviselés nem kötelező, de aki akarja, hordhatja – ezt üzente az ATV Híradóján keresztül az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra reagálva, hogy a főváros kezdeményezte a kormánynál a maszkviselés szigorítását, az új igazolt koronavírusos megbetegedések növekvő száma miatt. A tárca azt közölte: a kormány és az operatív törzs folyamatosan figyelemmel kíséri a járványügyi helyzetet, és ha szükséges további intézkedésekről dönt. A maszkviselés továbbra is kötelező a kiemelten veszélyeztetettnek számító területeken: az egészségügyi intézményekben és a szociális intézményekben.

Megkapta a koronavírus elleni harmadik oltást Orbán Viktor miniszterelnök, sajtófőnöke tájékoztatása szerint a Moderna vakcináját vette fel. A kormányfő szokásos pénteki rádióinterjújában ismét azt kérte az oltatlanoktól, hogy adassák be a vakcinát. Megerősítette: a beoltottak alig 1 százaléka kapja el a vírust. Hasznosnak nevezte a maszk használatát is, de szerinte nem az véd meg a fertőzéstől. Úgy fogalmazott: a koronavírus-járvány 4. hulláma lassan bekeríti Magyarországot.

A világ összes katolikus egyházmegyéjében elkezdődött a kétéves szinódus. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a budapesti Szent István-bazilikában indította el az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye eseményét. Az egyházról szóló szinódust Ferenc pápa október 10-én a Szent Péter-bazilikában nyitotta meg és két év múlva, 2023 októberében a Vatikánban zárul.

Romániában már második hete lassul a fertőzés terjedésének üteme, de még nem tetőzött a járvány negyedik hulláma. Az országban ugyanakkor az elhalálozások száma még mindig 25 százalékkal növekedett az előző héthez képest, és lakosságarányosan világviszonylatban továbbra is Romániában szedi a legtöbb áldozatot a járvány. A szakemberek attól tartanak, hogy az esetszámok tovább emelkednek, pedig az egészségügyi rendszer a mostani leterheltséggel is alig tud megbirkózni.

Ukrajnában hamarosan elkezdik a 14 és 18 év közötti korosztály koronavírus elleni beoltását. Az ehhez szükséges dokumentumokat az egészségügyi minisztérium már elkészítette, de azt egyelőre nem tudni, pontosan mikor kezdődhet az oltás. Hétfőtől újabb négy megye kerül át a vörös besorolásba. Kárpátalja és a főváros, Kijev egyelőre még a jelenlegi legenyhébb, sárga kategóriában van.

Svájcban több ezren tüntettek a koronavírus megfékezésére bevezetett járványügyi intézkedések ellen. Szeptembertől csak oltási igazolásokkal látogathatók az alpesi országban az éttermek, szórakozóhelyek és az edzőtermek. A 8,5 milliós Svájcban a lakosság 61 és fél százalékát oltották be teljes körűen, ami elmarad az európai átlagtól.

A koronavírus-járvány kezdete óta először imádkozhattak újra távolságtartás nélkül a hívők a mekkai nagymecsetben. Ugyanakkor továbbra is feltétel a maszkviselés, illetve, hogy a védőoltás mindkét adagját meg kellett kapniuk. A mekkai nagymecset az iszlám legszentebb helye; a járvány kitörése előtt milliók látogatták.

A keleti partnerséghez tartozó országokkal fenntartott gazdasági kapcsolatokról és Afganisztánról tárgyalnak hétfőn az uniós tagországok külügyminiszterei. Az eddigi információk szerint a jövő hét második felében tervezett uniós csúcstalálkozó külügyi vonatkozású témáit is előkészítő hétfői értekezleten Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselőnek a közelmúltban Katarban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában tett látogatása nyomán a szakminiszterek megbeszélést folytatnak az Öböl menti térséggel kapcsolatos uniós álláspontról is.

Meghalt Kálmán C. György irodalomtörténész, egyetemi tanár. 67 éves korában érte a halál. Az eddigi közlések szerint szívprobléma okozta a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Bizottságának titkára halálát. Kálmán C. György kutatási területe a mai magyar irodalom intézményes-szociológiai meghatározottságai. Testvére, Kálmán László nyelvész, az ELTE Bölcsészettudományi Karának docense egy héttel ezelőtt hunyt el.

Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu

Fotó: Hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem