13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságElkezdték kiszállítani a szociális tűzifát a lakosságnak

Elkezdték kiszállítani a szociális tűzifát a lakosságnak

Idén is 5 milliárd forintot biztosít a kormány a szociálistűzifa-programra

– közölte a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára hétfőn a Pest megyei Csörögön.

Dukai Miklós elmondta, hogy a BM minden évben meghirdeti a települési önkormányzatok számára a szociális tűzifa beszerzésére kialakított pályázatot a kormány által biztosított keretösszegben, amely már szeptember óta rendelkezésre áll.

Hangsúlyozta, hogy az önkormányzatokon keresztül biztosított kiegészítő támogatási formával a legrászorulóbbak krízishelyzetét igyekeznek csökkenteni.

„A kormány a pénzt biztosítja, a települések ebből beszerzik a tűzifát és eljuttatják a legrászorulóbb emberekhez” – mondta az államtitkár.

Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára arról beszélt, hogy az önkormányzatok eddig is mindig 80-90 százalékban a 21 állami erdőgazdaságot választották a tűzifa beszerzéséhez.

A legfrissebb hírek itt!

Közölte, 1984 önkormányzat kötött szerződést 200 ezer köbméter tűzifára az állami erdőgazdaságokkal, ebből eddig 110 ezer köbméter tűzifát már átadtak a településeknek. A program február 15-ig tart és párhuzamosan zajlik a kormány másik programjával, amelyben a családok igényelhetnek 10 köbméter fát, amit szintén az erdőgazdaságok biztosítanak – fűzte hozzá az államtitkár.

Kitért arra, hogy sokszor éri a kormányzatot az a vád, hogy a tűzifaprogramok kivitelezése miatt erdőket áldoznak fel, ezzel szemben

minden fakitermelés az előzetesen, a fenntarthatóság szem előtt tartása mellett kialakított tervek szerint zajlik.

Hozzátette, hogy a fakitermelés csak hatósági engedélyekkel, így a természetvédelmi hatóság engedélyével kivitelezhető.

Zambó Péter elmondta, a szociálistűzifa-támogatásoknak még az a vetülete is megvan, hogy azokon a településeken, ahová eljut a fa, ott a lakosság remélhetőleg nem éget szemetet, gumit vagy egyéb, a környezetet súlyosan károsító anyagot.

Szorcsik József (független), Csörög polgármestere elmondta, hogy az önkormányzatok állnak kapcsolatban a lakossággal, így ők „a kormány kinyújtott keze”. Hozzátette, hogy feladatuk eljuttatni felhasználásra kész állapotban a fát az emberekhez.

Nyitókép: Kovács Anikó
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem