Péntek éjszaka azonban a Dunántúlon már szakadozni kezd a felhőzet, és ott egyre inkább csak záporos csapadék valószínű, míg másutt jobbára felhős és esős marad az idő.

Az időkép felhőképén is jól látható, hogy már szinte a teljes nyugati régióban esik az eső.

Szombaton a zárt felhőzet keleten is felszakad, és ezt követően a gomolyfelhő-képződés mellett ott is számíthatunk több-kevesebb napsütésre. A nap első felében a Tiszántúlon és az ország északi harmadában, majd egyre kevesebb helyen várható eső, zápor, néhol zivatar. A délkeleti, déli szél fokozatosan veszít erejéből, és holnap is csupán helyenként fordulhatnak elő erős lökések. A legalacsonyabb éjszaka hőmérséklet többnyire 1 és 11 fok között alakul, a nyugati tájakon számíthatunk az alacsonyabb értékekre, ott néhol akár talajmenti fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 12 és 20 fok között valószínű, délen lesz enyhébb az idő – közölte az MTI.

Jó hír azonban, hogy vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütés is várható, csak elszórtan alakulhat ki zápor, nagyobb eséllyel délnyugaton és északkeleten, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 19 és 24 fok között alakul.

Hétfőre aztán ismét romlik valamelyest az idő, a nap elbújik majd a felhők mögött, szórványosan, főleg az ország délnyugati részén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északkeleti, keleti szél pedig megerősödik. Éjszaka a hőmérséklet 6 és 11 fok között várható, napközben pedig vasárnaphoz hasonlóan 19 és 24 fok között lesz a hőmérséklet.

blikk