18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárElképesztő történet! Megszólal Bajor Imre eltitkolt szerelme

Elképesztő történet! Megszólal Bajor Imre eltitkolt szerelme

Talán min­denki tudja, hogy Bajor Imre na­gyon tu­dott sze­retni. Akad azon­ban egy olyan sze­re­lem az éle­té­ben, mely­ről soha senki nem be­szélt. Eddig…

Bajor Imre eltitkolt kedvese nem azért nem beszélt eddig a színészhez fűződő lángoló érzelmeiről, mert szégyenkeznie kellene miatta, hiszen nem harmadik félként szólt bele Imre életébe. Ő ugyanis azután találkozott a Kicsi huszárral, hogy véget ért kapcsolata feleségével, Hámori Eszterrel. „Lillát” a Star magazin kísérte el a Farkasréti temetőbe, hogy elbúcsúzhasson a férfitől, akinek egykoron ágyba vitte  kedvenc whiskyjét.

Elképesztő történet! Megszólal Bajor Imre eltitkolt szerelme

„Nem jártam még itt, amióta meghalt. A temetésére sem mertem kijönni, nehogy galibát okozzak a jelenlétemmel.

Azóta készültem erre a pillanatra, de soha nem volt hozzá elég erőm és bátorságom, hogy kijöjjek ide”

– kezd bele történetébe a nő, aki valódi nevét nem árulja el, mert még ennyi év után is úgy gondolja, sokan lennének, akik nem értenék, miért állt elő a színészhez fűződő szerelmének történetével.

„Hívj Lillának, de tudd, nem ez az igazi nevem Szerettem őt, és ő is szeretett engem. Volt idő, amikor én, sokakkal ellentétben, nem művész úrnak szólítottam, hanem úgy: Kedvesem! A kilencvenes évek elején járunk. Huszonnyolc éves voltam és a Kóser étteremben dolgoztam felszolgálóként. Sosem felejtem el: egy átlagosnak tűnő csütörtöki nap volt, amikor belépett a helyiségbe „A” Bajor Imi, és leült ahhoz az asztalhoz, amihez beosztottak. Egy deci whiskyt, két papír zsebkendőt és két rágót kért tőlem, majd megkérdezte, meghívhat-e egy italra.

Elképesztő történet! Megszólal Bajor Imre eltitkolt szerelme 1
Csak egy sálat őriz Bajor Imre után

Ekkor még nem gondoltam, az elkövetkező három és fél évben tőlem kéri majd reggelente a „pipukáját” – mert így hívta a whiskyt –, amit már az ágyban szolgálok fel neki; mégis így lett”

– mondta el Bajor Imre sírjánál az asszony, aki azt is elárulta, miért szakítottak annak idején.

Elképesztő történet! Megszólal Bajor Imre eltitkolt szerelme 2
A sírhely ahol „Lilla” először járt.
Fotó: Markovics Gábor

„Pontosan tudtam, hogy Iminek mindig is Eszter és a gyerekek lesznek a családja, és ezen senki nem lesz képes változtatni. Talán ennek is volt köszönhető, hogy nem mutattuk be egymást a gyerekeinknek; ezzel is szerettük volna megóvni őket a sajtótótól. Persze Eszter, Imi szülei és a szűk baráti kör tudott a létezésemről, de soha nem vittük és nem is akartuk kivinni az érzelmeinket a nyilvánosság elé. Aztán, egy ponton túl, be kellett lássam, hogy örökké csak második lehetek az életében. Hogy nem léphetek ki soha ebből a furcsa skatulyából. Ahhoz túlságosan szerette a családját. Én pedig ezt elfogadtam.

Mindkettőnknek fájt, de utána mosolygott a szívem, amikor láttam, rátalált a boldogságra…

– mesélte a magazinnak „Lilla”, aki egy sálat őriz örök emlékként otthonában, melyet Imre hordott egykoron.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem