16.3 C
Budapest
2022. május. 21. szombat

Elképesztő pofátlanság: Állásfoglalást adott ki az Amnesty International a magyar rendőrségről! Oszd meg!

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Az Amnesty International (AI) hétfő este Londonban kiadott állásfoglalása szerint a magyar rendőrségnek a békés tüntetőkkel szemben nem szabad felesleges és túlzott erőt alkalmaznia, beleértve a könnygáz használatát.

Az  emberi jogi szervezetének közleménye szerint az előző esti tüntetésen az AI a békés tiltakozókkal szembeni szükségtelen és eltúlzott erő alkalmazásának megnyilvánulásait tapasztalta, könnygáz bevetésével együtt, és ennek nem szabad megismétlődnie.

A felhívás szerint, amelyet Massimo Moratti, az Amnesty International európai programjának igazgatóhelyettese adott ki, a rendőrség szigorúan csak akkor használhat erőt, ha ez szükséges, és ha az erőszakcselekmények megfékezésének minden egyéb módja eredménytelen maradt.

A közlemény szerint az, hogy előző este erővel távolítottak el két ellenzéki parlamenti képviselőt az MTVA épületéből, mutatja, hogy a magyar hatóságok milyen elszántsággal folytatják fellépésüket az ellenvélemény bármilyen megnyilvánulási formája ellen.

Ez sérti azokat a magyar törvényeket, amelyek mentességet biztosítanak a parlamenti képviselőknek és lehetővé teszik bejutásukat minden közintézménybe, emellett ellentmond a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jog tiszteletben tartására Magyarország által vállalt nemzetközi kötelezettségeknek – áll az Amnesty International hétfői londoni közleményében.

A Hirmagazin.eu pedig ezt mondja:

Az Amnesty International (AI) több mint 7 millió ember globális mozgalma. Olyan embereké, akik mind kiállnak az igazságtalanságok ellen – írják ezt magukról, tehát ők nem hatóság, és legfőképpen nem fellettes szerve a Magyar Rendőrségnek.

Egyrészt a véleményüket meghallgattuk, azonban tekintettel arra, hogy migránspárti- politikusok és üzletemberek tetemes adományokkal segítik tevékenységüket, megkérjük őket, hogy Magyarország belügyeibe ne üssék bele az orrukat!

Másrészt, tekintettel arra, hogy nem voltak jelen a “békés” tüntetésen, hacsak nem provokátori minőségben a károkozó csürhe soraiban, nincs rálátásuk arra, hogy ez a “békés” tömeg felfegyverkezve támadta rendőreinket!

Na, innen kezdve, a könnygáz, a minimum szükséges  intézkedés, amit be kell vetni az ilyen közeg ellen!

.. És még egy tanács: Önöknek legjobban azzal kellene foglalkozni, hogy a rohadék migránsok egész Európában (kivéve hazánkat) gyilkolják az európai embereket, gyermekeket, gyermeklányokat, családos anyákat, és védteleneket!

Na, ez az igazságtalanság, amivel szemben fel kellene lépni Önöknek, nem pedig pofátlankodni velünk szemben!

Forrás: MTI, Hirmagazin.eu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Rommá törte a Porschét Nyíregyházán, miközben menekült a rendőreink elől – képek, videó

Igazoltatni akarták a Panamera sofőrjét, aki inkább a gázba taposott. A nyíregyházi rendőrök május 17-én délután Nyíregyházán akarták igazoltatni...

Orbán Viktornak üzent a Greenpeace: Elég a véres olajból! .. – Szólj hozzá!

A szervezet csütörtök éjjel a Képviselői Irodaházra vetített óriási feliratot. Az Oroszország agressziója elleni közös uniós fellépést akadályozza azzal...

Frissítés a lajosmizsei balesetről – a 70 éves néni belahalt sérüléseibe a kórházban..

Halálra gázoltak egy nyugdíjast Lajosmizsén Egy 70 éves asszony halt meg Lajosmizsén, miközben egy várakozó autó mögött állt, amelynek...

Gázolás az 5-ös főúton, Lajosmizsén: a jármű alól emelték ki az áldozatot..

Baleset történt Lajosmizsénél, elgázoltak egy gyalogost. Parkoló autóba bepakoló embert ütöttek el az 5-ös főúton, Lajosmizsén a Dózsa György...