Magyarok ébresztő! Veletek is megtörténhet, bárkivel megtörténhet, családtagjaitokkal is megtörténhet! Szomorú vagyok, hogy ilyen hírt kell megjeleníteni!

Bors szerint a harmincas éveiben járó férfi hétfőn halt meg a főváros VII. kerületének egyik bankfiókja előtt a nyílt utcán. Barátja telefon híján kétségbeesve próbált segítséget kérni, de a járókelők elfordították a fejüket, szó nélkül mentek el. (Tragédia és szégyen! szerk)

A férfinak epilepsziás rohama, eleshetett és beverte a fejét, ezért volt vér körülötte – mondta a lapnak az egyetlen ember, aki megállt és végül a mentőket hívta. Ő dühítőnek nevezte, hogy már jó ideje feküdhetett, de nemhogy mentőt nem hívtak az ott lévők,

inkább undorral távolodtak el tőle.

Amikor a mentősök kiértek, már nem tudtak segíteni a férfin. A lapnak az eset kapcsán a BRFK azt mondta, rendőrségi intézkedés nem történt a helyszínen.

Forrás: hirzona24.hu, bors.hu

Kiemelt fotó: illusztráció

ElőzőFriss: Hatalmas robbanás Kínában – sokan meghaltak
KövetkezőKomoly drágulás jön az alapvető élelmiszerek árában, érdemes felkészülni
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza