A csepeli rendőrök befejezték az eljárást, a több mint 1000 oldal nyomozati anyagot a napokban megküldik az ügyészségre.

A nyomozás adatai szerint egy pakisztáni nő munkát ajánlott honfitársainak Budapesten működő éttermében. Két pakisztáni szakáccsal állapodott meg, hogy munkájukért a béren felül szállást is ad, valamint Magyarországra  történő utazásuk költségeit is kifizeti, amit majd részletekben törleszthetnek.

A két férfi 2019-ben néhány hónap különbséggel érkezett Budapestre. Őket munkaadójuk csepeli háza pincéjében szállásolta el. Irataikat elvette, napi 14 -18 órát dolgoztatta őket, a megbeszélt bérnek pedig csak töredékét fizette.

A szakácsokat a nő fenyegetéssel tántorította el attól, hogy segítséget merjenek kérni. Többek között azzal félemlítette meg őket, hogy ha a hatósághoz próbálnak fordulni, lopással vádolja meg, és börtönbe juttatja őket, de azt is állította, hogy vissza fogja vonatni a vízumukat, és kitoloncolásuk után a tönkre fogja tenni Pakisztánban élő családjaik életét is.

A XXI. kerületi rendőrök egy másik eljárás kapcsán szereztek tudomást a szakácsok életkörülményeiről, és nyomozást indítottak az étteremtulajdonos ellen. A nyomozók 2020. június 16-án gyanúsították meg a pakisztáni nőt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitánysága az emberkereskedelem bűntett miatt folytatott eljárásban a szükséges nyomozati eljárási cselekményeket elvégezte, az iratokat az illetékes ügyészségnek adja át.

police

Hirmagazin.eu