7.3 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekGazdaságElképesztő döntés! A magyarokat is érintheti! Oszd meg!

Elképesztő döntés! A magyarokat is érintheti! Oszd meg!

Idén januárban, semmissé nyilvánítottak egy svájci frank alapú hitelt Szlovéniában, nem régen Horvátországban százával!

Korábban semmissé nyilvánítottak egy svájci frank alapú hitelszerződést Szlovéniában, mert a bank nem tájékoztatta ügyfelét a magas kockázatról. Az adósnak csak a hitel összegét kell visszafizetnie.

Ez az első jogerős ítélet nemcsak Szlovéniában, hanem az Európai Unióban a svájci frank alapú hitelek terén – mondta Robert Preninger, a hitelfelvevő ügyvédje a szlovén közszolgálati televíziónak.

A legfelsőbb bíróság a 2015-ben indított eljárásban most másodszor hozott ítéletet. Az első ítéletben megsemmisítette a pénzintézet javára hozott korábbi döntést és új eljárást rendelt el az ügyben.

Preninger elmondta, hogy a jogerős ítélet szerint a hitelfelvevőnek az eredeti hitelösszeget kell visszafizetnie a banknak, kamatok nélkül, a pénzintézetnek pedig törölnie kell az ügyfél ingatlanját terhelő jelzálogjogot.

A szlovén svájcifrank-hitelesek egyesülete közleményében kiemelte: fontos győzelemről van szó. Bizakodásuknak adtak hangot, hogy a jelenlegi jogerős ítélet a jövőben bírósági gyakorlattá válik.

„Rendszerszintű megoldás kell a problémára, amelyet a bankok kapzsisága és a szabályozó szervezetek csődje okozott” – hangoztatták.

A szlovén központi bank adatai szerint 2017 májusában a svájci frank alapú hitelek állománya 524 millió euróra rúgott. Szlovén magánszemélyek és cégek 2004 és 2008 között vették fel a hiteleket az alacsony kamat miatt, de nem számoltak az árfolyamkockázattal.

Sajtóértesülések szerint közel 20 ezer embert érint a mostani ítélet Szlovéniában, nekik legalább 60 százalékkal csökkenhet a tartozásuk.

Magyarországon ez a szám konrétan: A kormány számára készült jelentés szerint 576 ezer háztartásnak van lakáscélú jelzáloghitele, 1,8 millió főt – tehát minden ötödik magyar embert – érint a lakáshitelezés. A háztartások közel felének, 287 ezer családnak (945 ezer fő) devizaalapú, 289 ezer családnak (960 ezer fő) pedig forint alapú jelzáloghoz kötött lakáshitele van.

Forrás: HVG, Napi

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work