Orbán Viktor miniszterelnök Washingtonban tárgyal Donald Trumppal, az Amerikai Egyesült Államok elnökével. A megbeszélés tétje nemcsak a kétoldalú kapcsolatok elmélyítése, hanem a jövő geopolitikai irányainak kijelölése is. A Fehér Házban zajló egyeztetésen gazdasági, védelmi és energiaügyi kérdésekről is tárgyalni fognak.

A csütörtökön Washingtonba érkezett magyar delegációban több kormánytag is részt vesz, köztük Nagy Márton nemzetgazdasági, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi, valamint Lázár János építési és közlekedési miniszter.
A magyar-amerikai csúcstalálkozó fénypontja azonban a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök tárgyalása lesz a Fehér Házban. A történelmi látogatást mindkét fél kiemelten kezeli: az egyeztetés a legmagasabb szintű diplomáciai keretek között zajlik, és várhatóan közös nyilatkozattal zárul.
Orbán Viktor Washingtonig viszi a magyar érdekeket
A tárgyalások egyik fő témája a gazdasági és befektetési együttműködés. Az amerikai vállalatok már most is több mint százezer embernek adnak munkát Magyarországon, és új ipari, technológiai, valamint energetikai projektek bejelentése is napirenden lehet.
A védelmi együttműködés terén a figyelem az amerikai haditechnikai kapcsolatokra és a magyar honvédelmi fejlesztésekre irányul. Az energiafronton kulcskérdés lesz a magyar ellátásbiztonság, különös tekintettel az LNG-import és az alternatív energiaforrások bővítésére.
A budapesti békecsúcs, azaz Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök lehetséges találkozója is kiemelt ügy, mivel ennek megszervezése biztosíthatja, hogy véget érjen a háború Ukrajnában.
Elemzők szerint a washingtoni csúcs túlmutat a kétoldalú kapcsolatokon. A találkozó ugyanis fontos jelzés Európa felé is: az Egyesült Államok kész új alapokra helyezni viszonyát azokkal az országokkal, amelyek az igazságos gazdasági kapcsolatokat és a nyílt politikai együttműködést választják.
5 perce frissült
2025. november 7. 18:52
Azonnal szóba került az orosz energia kérdése
Az energiaellátás ügye azonnal központi helyet kapott. Trump kijelentette, hogy szerinte nagyon nehéz a magyaroknak olajat és gázt szerezni más országokból, mivel nincsenek kikötői, nagy nehézségekbe ütköznek. „Meg kell nézni, hogy mi történik Európában, vannak olyan országok, akiket nem érint hasonló kihívás, mint Magyarországot, mégis vásárolják az orosz olajat. Számos ország vásárol olajat és földgázt, felteszem a kérdést, hogy ez mégis hogyan van? – mondta Turmp.
Orbán Viktor ezt megerősítve hozzátette: „erről fogunk tárgyalni, ez életbevágó számunkra”.
Arra a kérdésre, hogy a horvát vezeték elláthatná Magyarország igényeit azt válaszolta a kormányfő: az olaj és a gáz között különbséget kell tenni, egy vezeték van, Törökországon keresztül, ahol gázt kapunk. Az olaj már más kérdés, ez a Barátság kőolajvezetéken jön, és van egy kiegészítő horvát vezeték, arról akarjuk meggyőzni a horvát kormányt, hogy ezt bővítse, de ez akkor is csak egy kiegészítő lehetőség – húzta alá Orbán Viktor,
8 perce frissült
2025. november 7. 18:46
Trump: Orbán Viktor példásan vezeti az országát
Szeretném üdvözölni ezt a kíváló embert, aki nagyon szereti az országát – kezdte Donald Trump, majd átadta a szót Orbán Viktornak. Azért jöttünk itt össze, hogy új fejezeteket nyissunk a két ország kapcsolatában, a demokraták alatt mindent blokkoltak, de az elmúlt 10 hónapban Donald Trump helyrehozta azt, amit rosszul csinált az előző kormányzat. Ez az amerikai-magyar kapcsolatok aranykora lehet, számos javaslatot hoztunk, a háborúval és az energia-témákban. Azt szeretnénk megbeszélni,hogy az amerikai elnök ezt hogyan tudja támogatni.
9 perce frissült
2025. november 7. 18:46
Trump: Orbán Viktor példásan vezeti az országát
Szeretném üdvözölni ezt a kíváló embert, aki nagyon szereti az országát – kezdte Donald Trump, majd átadta a szót Orbán Viktornak. Azért jöttünk itt össze, hogy új fejezeteket nyissunk a két ország kapcsolatában, a demokraták alatt mindent blokkoltak, de az elmúlt 10 hónapban Donald Trump helyrehozta azt, amit rosszul csinált az előző kormányzat. Ez az amerikai-magyar kapcsolatok aranykora lehet, számos javaslatot hoztunk, a háborúval és az energia-témákban. Azt szeretnénk megbeszélni,hogy az amerikai elnök ezt hogyan tudja támogatni.
13 perce frissült
2025. november 7. 18:42
Esélyes, hogy megszervezik a budapesti békecsúcsot
Donald Trump amerikai elnök újságírói kérdésre válaszolva nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a jövőben találkozhat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Budapesten. A Fehér Ház kommunikációs tanácsadója egy rövid videót is közzétett az X-en Orbán Viktor érkezéséről, amelyen Trump az Egyesült Államok zászlaja mellett fogadja a magyar miniszterelnököt. A riporteri kérdésre – miszerint elképzelhető-e egy Putyin-találkozó Magyarországon – az elnök mindössze annyit mondott: „Mindig van rá esély.”
22 perce frissült
2025. november 7. 18:34
A forint vásárlásával üdvözli Orbánt Amerika
Már a csürtörtöki amerikai piacnyitáskor erősödési hullám érkezett, amikor Orbán Viktor gépe még oda tartott. A forint árfolyama pénteken az amerikai kereskedés elején megint megindult, és immár a majdnem kétéves csúcsok felé közelített röviddel a magyar miniszterelnök és Donald Trump megbeszélése előtt.
29 perce frissült
2025. november 7. 18:27
Orbán Viktor megérkezett a Fehér Házhoz
A miniszterelnök autója egy rövid késés után megérkezett, majd kezet fogott az amerikai elnökkel. A bejárat közelében álló újságírók megpróbáltak rákérdezni arra, hogy vajon „az Egyesült Államok megtiltja-e Magyarország számára az orosz olaj vásárlását”, de Trump ezt válaszra sem méltatta. A két vezető ezután bement, hogy elkezdje a találkozót.
43 perce frissült
2025. november 7. 18:19
Kulcskérdés lesz a háború lezárása, a béke felé vezető útról is dönteni kell
A Orbán Viktor a washingtoni utazása előtt ismét leszögezte, hogy Magyarország nem kíván részt venni az orosz-ukrán háború finanszírozásában. Azonban humanitárius segítséget továbbra is nyújtanánk Ukrajnának, valamint hazánk a béketárgyalások megszervezésében is szívesen részt venne.
A gazdasági kérdések mellett a budapesti békecsúcsról is döntés születhet ma – a hivatalos találkozó keretein belül sokkal nagyobb esélye van annak, hogy sikerül nyélbe ütni a Trump-Putyin tárgyalásokat.
47 perce frissült
2025. november 7. 18:15
Óriási az érdeklődés az Orbán-Trump-csúcsra: már a magyar delegáció gépét is több ezren követték
A miniszterelnök, valamint az ő kísérete hosszú úton van túl: csütörtökön 12 órát repültek, mintegy 8000 kilométerren át Budapestről Washingtonba, hogy részt vegyenek a történelmi tárgyalásokon. Az út olyan hosszú volt, hogy a Wizz Air gépének le kellett szállnia Izlandon, hogy feltankoljon.
1 órája frissült
2025. november 7. 17:58
Késve indul a csúcstalálkozó – Orbán Viktor még nem érkezett meg a Fehér Házhoz
Az Orbán-Trump-csúcs hivatalosan magyar idő szerint 17:30-kor indult volna el pénteken, ám egyelőre a magyar küldöttség még nem érkezett meg. Egyelőre nem ismert, hogy mi okozhatja a késést – vagy egyszerűen csak későbbre tolták a két vezető tárgyalását.

