A Lidl alacsony árai nem biztos, hogy elég alacsonyak ahhoz, amit hirdetett. A Versenyhivatal lecsapott.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárás alá vonta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt-t, mert a vállalkozás vélhetően megalapozatlan piacelsőségi állítással téveszthette meg a fogyasztókat – közölte a hatóság csütörtökön.

A tájékoztatás szerint az országszerte mintegy 200 áruházat üzemeltető kiskereskedelmi vállalat a GVH által működtetett online Árfigyelőre hivatkozva, egy vélhetően önkényesen összeállított napi kosárérték alapján azt sugallta, hogy a termékkínálata általánosságban a legolcsóbb.

A versenyhivatal felidézte, hogy az áruházlánc a tavaly novembertől alkalmazott kereskedelmi kommunikációjában

a “Lidl: az alacsony árak bajnoka” állítást tette közzé, ami valószínűsíthetően azt az üzenetet sugallta a fogyasztóknak, hogy termékkínálata általánosságban, minden egyes magyarországi áruházlánchoz képest ténylegesen a legolcsóbb.

A versenyhatóság hangsúlyozta: a piacelsőségi állítások az áruk és szolgáltatások árának, minőségi és megbízhatósági szintjének lényeges mutatójaként szolgálnak a fogyasztók számára. Ezért ilyet a GVH Versenytanácsának álláspontja és a bírósági gyakorlat értelmében csak abban az esetben lehet jogszerűen állítani, ha a vállalkozás a hirdetés közzétételekor rendelkezik olyan objektív, az adott állítást teljeskörűen megalapozó adatokkal, amelyek ezt egyértelműen alátámasztják. A vállalkozásoknak ezért különös körültekintéssel kell eljárniuk például az árakkal kapcsolatos piacelsőségi állítások alkalmazása során.

A GVH által 2023. július 1-je óta működtetett online Árfigyelő rendszer egyik elsődleges célja, hogy 78 termékkategóriában a napi árak objektív összehasonlíthatóságával segítse a fogyasztók döntéseit, hozzájárulva ahhoz, hogy a vásárlók pénzt és időt spórolhassanak. Az Árfigyelőben napi szinten nyomon követhető fogyasztói árak önkényes, nem megalapozott, kiragadott felhasználása a kereskedelmi kommunikációban félrevezetheti a vásárlókat, illetve hátrányosan befolyásolhatja döntéseiket. Ezért a nemzeti versenyhatóság kiemelt figyelmet fordít az Árfigyelőt felhasználó kereskedelemi kommunikációs kampányokra – hívta fel a figyelmet a GVH.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.

Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, ami indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

Kép és forrás

#lidl#büntetés#vizsgálat#miavéleményed#monddmegte#tiktok#hirmagazin

Hirmagazin.eu