3.3 C
Budapest
2023. december. 2. szombat

Elismerte Kásler: megfenyegették őt és a családját

Dátum:

Megosztás:

Budapest – Éjjel-nappal civil és egyenruhás rendőrök felügyelik Kásler Miklóst, amióta megfenyegették az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) vezetőjét.

Egy lakóbuszból figyelik őt a rendőrök, de időnként rendőrautó is megjelenik a háznál. Mint kiderült, a minisztert életveszélyesen megfenyegették, ám erről nem beszélhet.

Megtiltotta a hatóság Kásler Miklósnak, hogy a fenyegetésével kapcsolatban akár egy szót is szóljon bárkinek – állítja a Blikknek Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő. Szerinte a rendőrség valós fenyegetés hatására döntött úgy, hogy a vezetőnek a Terrorelhárító Központ (TEK) szakemberei biztosítsák a legmagasabb fokú, 24 órás, állandó védelmet.

– Ha fenyegetés ér egy magyar politikust, a magyar rendőrség ugyanazt a protokollt alkalmazza, mint az amerikai társhatóság – magyarázta Tarjányi Péter. – A fenyegetés súlyossága szerint pszichológus szakembereket is felkérnek a lehetséges merénylő személyiségrajzának feltérképezéséhez. Úgy vélem, ahogy korábban Müller Cecíliát, úgy Kásler Miklóst is a járványügyi intézkedésekkel elégedetlen, sértett ember fenyegethette meg. Hogy miért kötelezik a politikusokat, hogy hallgassanak a védelemről? Mert korábban már előfordult, hogy a megfenyegetett személy a sajtónak nyilatkozva önkéntelenül is elszólta magát. Ezzel pedig értékes információhoz juttatta a merénylőt.

Tarjányi Péter szerint a magas rangú politikusok megölésével riogató P. Imrének és társainak nincs közük a jelenlegi ügyhöz. Úgy véli, jó esélye van a rendőrségnek, hogy elfogják a fenyegetőzőt.

– Szerencsére Magyarországon nincsenek profi terrorszervezetek, elsősorban zavart elmeállapotú, pszichésen beteg emberek követnek el ilyen bűncselekményt – tette hozzá a biztonságpolitikai szakértő.

Mint azt a Blikk megírta, pár napja Kásler Miklós budakeszi házát éjjel-nappal rendőrök őrzik. Korábban már betörtek a miniszterhez, ezúttal azonban életveszélyes fenyegetést kapott, ez indokolta a magasfokú védelmet.

Az ügyben kerestük Kásler Miklóst, aki a fentiek ismeretében érthető módon nem nyilatkozott. De a Blikknek az EMMI a közleményében elismerte, hogy valóban életveszélyesen megfenyegették a minisztert és a családját, és azt is, hogy rendőri védelem alatt áll.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: MTI-Mónus Márton

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Újabb vonalon vezeti be a MÁV a meghökkentő közlekedési rendet

Csak akkor áll meg a vonat, ha van le- vagy felszálló utas. A Tatabánya-Oroszlány vonalon is bevezeti vasúttársaság a...

Átadták a díjakat: Ők az idei Prima Primissimák! .. Gratulálunk a kimagasló szellemi-, művészeti-, tudományos- és sporttevékenységhez!

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány...

A hétvége időjárási előrejelzése: lesz havazás, lehűlés, napsütés, melegedés, .. szóval lesz minden, a frontérzékenyek szenvedni fognak..

Szombaton még lesz mindenféle csapadék, vasárnap már sok napsütés. Az Időkép előrejelzése szerint nyugat felől újra elkezd esni egyre több helyen...

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön, vizsgálják a körülményeket – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a...