15.2 C
Budapest
2024. május. 6. hétfő
HomeFőhírekGazdaságElismerően szólt az ÁSZ a kormány gazdálkodásáról

Elismerően szólt az ÁSZ a kormány gazdálkodásáról

forrás: MTI

Az Állami Számvevőszék elnöke szerint az állam bevételei és kiadásai egyensúlyban vannak, s nem fenyeget annak veszélye, hogy a kormányzati döntések, tervek miatt az egyensúly megbillenhet. Lényeges, hogy mindennek az alapját a gazdasági növekedés, nem pedig hitelfelvétel adja.

Az ÁSZ elnöke a Magyar Időkben emlékeztetett arra: az utóbbi években, 2010 óta a stabilizáció állt a fókuszban, a legfontosabb célok között a költségvetés hiányának mérséklése és az államadósság féken tartása szerepelt.

Rámutatott: „meggyőződésem ugyanakkor, hogy a válsággazdálkodás időszaka befejeződött, s Magyarország túllépett a krízisen. A fegyelmezett állami pénzköltés és a kedvező gazdasági folyamatok most kellő mozgásteret kínálnak akár nagyobb lépések megtételéhez is”. Az ÁSZ elnöke a 2014-es büdzsé teljesítése kapcsán kiemelte: a tavalyi költségvetés végrehajtása megfelelt a jogszabályi előírásoknak. Fény derült néhány kisebb hiányosságra, összességében azonban az látszik, hogy a kormány kézben tartotta a költségvetési folyamatokat – hangsúlyozta Domokos László.

Emlékeztetett, hogy 2014-ben 3,6 százalékkal növekedett a magyar bruttó hazai termék – az unióban ez volt az egyik legjobb adat. Hozzátette, hogy a múlt évben a magyar GDP elérte a válság előtti mértékét és újra közelített az EU átlagos fejlettségi szintjéhez, emellett tavaly rekordmértékben, 11,7 százalékkal bővültek idehaza a beruházások. Mindeközben a költségvetés hiánya bőven három százalék alatt maradt: a kedvező egyenleg elsősorban a vártnál erőteljesebb gazdasági növekedésből és a féllegális gazdaság visszaszorításából származó állami többletbevételeknek volt köszönhető – emelte ki az ÁSZ elnöke .

Domokos László rámutatott: a múlt évben három választást tartottak idehaza, az állam pénzügyi helyzete azonban – sem a voksolások előtt, sem azok után – nem rendült meg.

Végezetül az ÁSZ elnöke az idei költségvetés célok teljesítésével kapcsolatban szólt arról: kockázatot hordoz magában az, hogy az uniós pénzek nem olyan ütemben érkeznek meg, mint ahogy Magyarország megvalósítja a közösség által támogatott programokat. A problémát részben orvosolja, hogy az éves hiány uniós módszertan szerinti kiszámításánál azokat a 2015-re járó bevételeket is figyelembe vehetjük majd, amelyek csak a jövő év elején érkeznek meg – mondta Domokos László a Magyar Időknek adott interjúban.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work