Változatos és izgalmas programokkal várják a látogatókat a Szent István-napi rendezvénysorozat szervezői a nemzet fővárosában: a szombaton kezdődő négynapos, ingyenes fesztiválon a zenei, gasztronómiai és kulturális események célközönsége mellett a családi, illetve gyerekprogramok iránt érdeklődők is megtalálják a számukra legkedvesebb időtöltést.

A szervezői közlemény szerint mintegy 20 rendezvényhelyszínen több mint 100 program közül válogathatnak azok, akik Budapesten ünneplik Magyarország születésnapját.

A népszerű magyar zenekarok koncertjei mellett hangulatos bárzenével és igazi komolyzenei ínyencségekkel is találkozhat a közönség, a gasztronómia szerelmesei pedig végigkóstolhatják a Kárpát-medence legizgalmasabb ételeit.

A gyermekes családok számára kézműves foglalkozások, cirkuszi játszóház, bábszínházi produkciók és bemutatók teszik felejthetetlenné idén az államalapítás ünnepét, de az irodalmi és művészeti beszélgetések kedvelői sem maradnak tartalmas kikapcsolódási lehetőségek híján – írták.

Immár negyedik éve várja a komolyzene és a jazz rajongóit az oázisnak számító Panorama Classical a Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjében. A háromnapos idilli pikniken fellép többek között a Danubia Szimfonikus Zenekar, amely egy nagy filmzenepárbajt megidézve olyan ismert filmek zenéit tűzte műsorára, mint az Egy asszony illata, a Volt egyszer egy Vadnyugat vagy a Star Trek.

Tabánban könnyűzenei programok lesznek: megelevenedik a múlt, a Retro Tabánon ugyanis a 70-es, 80-as és 90-es évek olyan népszerű előadói és zenekarai mozgatják meg a közönséget, mint a Back II Black, a Dinamit, az EDDA Művek, Hevesi Tamás, a Roy & Ádám Trió, a Takáts Tamás Blues Band vagy a TNT.

A közlemény szerint egyedülálló zenei élményben lehet részük mindazoknak, akik a 2024-es Szent István-nap rendezvénysorozaton is a Road Movie Live színpad zenei kínálatát választják. Augusztus 19-én és 20-án a Műegyetem rakparton immár negyedik alkalommal találkozhatnak népszerű magyar zenészekkel, akik koncertrepertoárjukra olyan dalokat is felvettek, amelyekben egy-egy hazai régió, város vagy épület ihlette történetet mesélnek el.

Az Erzsébet téren augusztus 19-én és 20-án exkluzív elektronikus zenei fesztivál várja az érdeklődőket, ismert magyar DJ-k mellett 360 fokos fotózás, tűzzsonglőrök és festőprogramok teszik különlegessé az eseményt. A kiemelt fellépő Metha és Peter Makto lesz – közölték.

A Vigadó téri rendezvényhelyszín programjai minden estére változatos élményeket tartogatnak, és egyszerre szólnak a klasszikus bárzenei hagyományokhoz vonzódó közönséghez, illetve azokhoz, akik új, izgalmas zenei utazásra vágynak.

Ingyenes koncertet ad a Mandoki Soulmates augusztus 18-án a Szent István-bazilikánál: a már megszokott zenei élmények mellett friss szerzeményekkel is várják a rajongókat.

A magyaros ízeket és a népi hagyományokat kedvelők számára kihagyhatatlan program a minden évben megrendezett Csárdafesztivál, ahol a vendégek nemcsak kedvenc hazai ételeikkel találkozhatnak, hanem autentikus néptáncbemutatókon és népzenei koncerteken is részt vehetnek.

A közlemény szerint a Szent István-nap közkedvelt helyszíne a Magyar Ízek Utcája, amely a Kárpát-medence gazdag gasztronómiai és kulturális örökségét hivatott bemutatni. A Várkert Bazárban az idén a gyógyító növényeket, fűszereket, ételeket, italokat és ezek jótékony hatásait ismerhetik meg az érdeklődők.

Ugyancsak itt érhetők el az idei díjnyertes finomságok: a Szent István-napi kenyér és innovatív kenyér, valamint Magyarország tortája, a Mákvirág és Magyarország cukormentes tortája, a Zöld Málna – tették hozzá.

A szervezők szerint idén is a látogatók kiemelt érdeklődésére tarthat számot a Szent Jobb- és az Aranyvonat-kiállítás az Alkotmány utcában. Az 1938-ban, Szent István halálának 900. évfordulójára készített vonatszerelvény rekonstrukciója egy interaktív történelmi kalandozás helyszíne, ahol a látogatók részesei lehetnek a Szent Jobb országjáró körútjának, és megtudható, mit jelentett a nemzeti összetartozás egykor és ma.

A magyar divat- és dizájnvilág legtehetségesebb képviselői várják a Szent István-nap vendégeit a Divat & Design Fesztiválon, a Millenáris Parkban. A fesztivál célja, hogy egy hangulatos, inspiratív közösségi teret hozzon létre, ahol a család minden tagja megtalálhatja a számára legérdekesebb programot – fűzték hozzá.

A Hősök Útján a magyar történelem legemlékezetesebb pillanatai elevenednek meg: a Tóth Árpád sétányon hagyományőrző csoportok és színészek közreműködésével izgalmas múltbéli jeleneteket élhetnek át a látogatók.

A Szent István-napi gyermekprogramok központja idén is a Városliget, a Varázsligeten megelevenedik István király udvara és Csukás István mesehőseivel is találkozhatnak a kicsik.

A herceg- és hercegnőképző programok mellett interaktív meseelőadások, kézműves foglalkozások és különböző tematikus kiállítások garantálják a felhőtlen szórakozást – írták.

A budai Várban megrendezett Mesterségek Ünnepe az ország egyik legnagyobb népművészeti fesztiválja, amely az egész család számára különleges élményt kínál.

Aki egy könnyed, mégis élménydús sétára vágyna, megteheti a Városok Sétányán, ahol Magyarország minden városának zászlajával és érdekes információkkal találkozhatnak az érdeklődők, ezáltal felfedezhetik hazánk városainak és a határon túli magyar településeknek a sokszínűségét – írták.

Az ünnepségsorozattal kapcsolatos részletes információk megtalálhatók a folyamatosan frissülő szentistvannap.hu weboldalon, valamint a Szent István Nap mobilapplikációban – jelezték a szervezők.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMagyar filmek két hónapon át – Üvegtigris 1-2-3 – videók
KövetkezőCsak a legvégén roppant össze az Újpest az Üllői úton
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza