2.2 C
Budapest
2023. február. 5. vasárnap

Elhunyt Venczel Vera

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Életének 76. évében elhunyt Venczel Vera Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész – tudatta a Vígszínház.

Venczel Verát otthonában, szerettei körében érte a halál pénteken. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagját a Vígszínház saját halottjának tekinti.

A színésznő több mint ötven éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, ahol emlékezetes alakítások, legendás szerepek sora fűződik nevéhez, emellett számtalan magyar filmben szerepelt – közölte a színház.

“Az általa megformált karakterekből áradt a jóság és a tisztaság, játékából sugárzott a finom, törékeny nőiesség és a színészet iránti szenvedély. Kiemelkedő színészi adottságai, munka iránti elkötelezettsége és teherbírása, kedvességgel és szerénységgel párosult. Kollégáinak, barátainak és családtagjainak mindig nagy figyelmet szentelt, érdeklődve, szeretetteljesen fordult a körülötte lévő emberekhez” – olvasható a színház méltatásában.

Venczel Vera 1946. március 10-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára elsőre felvették, osztályfőnöke Pártos Géza volt, aki szerette volna, ha növendéke majd a Madách Színházhoz szerződik, azonban Várkonyi Zoltán – aki már a felvételin felfigyelt a tehetséges fiatal lányra – másodév végén szerepet ajánlott neki a Vígszínházban. Ettől kezdve már nemcsak az Ódry Színpadon, hanem a Vígszínházban is megmutatta tehetségét kisebb-nagyobb szerepekben, aztán 1967-ben, 21 éves főiskolásként főszerepet játszott Tordy Géza, Tomanek Nándor és Tahi Tóth László partnereként Weingarten A nyár című darabjában a Pesti Színházban.

Tehetségének köszönhetően fiatalon felfigyelt rá a film és a televízió is, egymás után kapta a szerepeket. A Kárpáthy Zoltán, az Egy szerelem három éjszakája, a Tanulmány a nőkről és az Egri csillagok mind a főiskolás évei alatt készültek.

A diploma megszerzése után 1968-ban Várkonyi Zoltán azonnal leszerződtette a Vígszínházhoz, ahol nagy szerepek sora várt rá: a Ványa bácsiban ő volt Szonya, a Mesél a bécsi erdőben Marianne és a Bernarda Alba házában Adele. Eljátszotta a Viszontlátásra, drága című Tersánszky-adaptáció főszerepét, és Horvai István Platonov rendezésében Greskovát.

A kilencvenes évektől kezdve színészileg megújulva szakmai sikereket aratatott. Fontos találkozások voltak számára Zsótér Sándor rendezővel való közös munkák, melyekben mindig hihetetlen színészi alázattal és odaadással vett részt: a Búcsúszimfónia, A tavasz ébredése, A szecsuáni jólélek, A kaukázusi krétakör, A kék madár és a Téli utazás. Közben pedig játékosságát, komikai vénáját estéről estére megcsillogtatta a Sógornőkben és a Monokliban. Egyik utolsó színházi szerepe a A vörös oroszlán volt – idézi fel pályáját a színház közleménye.

A Vígszínház mellett vendégművészként gyakran játszott más színházakban is, és számos tévéjátékban, filmben szerepelt. Kivételes érzékenységgel és átéléssel megszülető alakításait (Pillangó, A fekete város) több tévés fesztiválon díjazták. A Pillangó című Móricz tévéadaptáció női főszerepének megformálásáért Monte Carlóban átvehette az Arany Nimfa-díjat. Többször megkapta a Magyar Rádió nívódíját. 1977-ben a Játék a téren című hangjátékban nyújtott alakításáért a Kritikusok Díjával tüntették ki. 1975-ben Jászai Mari-díjat, 1977-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt, 1987-ben Kazinczy-díjat, 2003-ban Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, 2004-ben Ajtay Andor-emlékdíjat, 2005-ben Páger-gyűrűt és Premier-díjat, 2010-ben Érdemes Művész kitüntetést kapott. 2008-ban a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett. 2021-ben elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia díját.

Nyitókép: Venczel Vera (j) és Szabó Erika (b, a háttérben) az osztrák Elfriede Jelinek Téli utazás című drámájának próbáján a Vígszínház házi színpadán 2014. január 3-án (MTI/Kallos Bea)
Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Visszavágott a Ferencváros a Bietigheimnak, és továbbjutott a BL-ben

Továbbjutott a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportköréből a Ferencváros, miután nagyon fontos találkozón begyűjtötte a két pontot a...

Elütött egy embert a metró, nem járt az M2-es

Deák Ferenc tér és a Déli pályaudvar között a baleset miatt pótlóbusz közlekedett. Az Infostart úgy tudja, hogy a...

Örökre eltűnhet az útlevél az életünkből

A biometrikus azonosításé lehet a jövő a papír alapú útlevelek helyett. A technológia és az adatbiztonság fejlődése révén ma...

41 centimétert billent meg a Balaton – fotók

A viharos szél "halmozta fel" a tó vizét az egyik oldalon. Az Időkép vette észre az Országos Vízjelző Szolgálat adataiban,...