5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekElhunyt Máthé Erzsi.. - Isten nyugosztalja!

Elhunyt Máthé Erzsi.. – Isten nyugosztalja!

Kilencvenöt éves korában meghalt Máthé Erzsi színművész, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Az Index értesülését megerősítette a Katona József Színház Facebook-bejegyzése is.

Máthé Erzsi néhány nappal 96. születésnapja előtt hunyt el. A Katona József Színház alapító tagja volt, de 30 évig a Nemzeti Színházban játszott, számos filmben, kabaréjelenetben is szerepelt.

Évek óta visszavonultan élt, életkora és betegsége miatt folyamatos orvosi ellátásra, ápolásra szorult. Színésztársai, egykori kollégái mindvégig tartották vele a kapcsolatot, barátai látogatták, telefonon beszéltek vele. A Nemzet Színésze május 8-án este csendben elaludt.

Máthé Erzsi Mertz Erzsébet néven Budafokon született 1927-ben. Gyermekkorában szüleivel nagy szegénységben élt, a családot a második világháború után sváb származásuk miatt kitelepítették. A kereskedelmi iskola után egy faárudában helyezkedett el, titkárnőnek készült. 1945-ben a május 1-jei műsorban a Sasfiók egyik monológját adta elő, ami után a főnöke rábeszélte, hogy próbálkozzon meg a színészettel. A Színművészeti Főiskolára nem vették fel, így az Országos Színészegyesület Színiiskolájának hallgatója lett, mestere volt többek között Rátkai Márton, Ascher Oszkár, Lázár Mária, Várkonyi Zoltán és Gobbi Hilda.

1948-ban friss diplomásként rövid ideig a Vígszínházhoz szerződött, akkoriban változtatta nevét Máthé Erzsire. A színházak államosítása után Pécsre ment, ahová későbbi férje, Szendrő József rendező hívta. 1952-től a Nemzeti Színháznak a tagja volt, majd 1983-ban alapító tagként szerződött a budapesti Katona József Színházhoz.

Máthé Erzsi rendkívül sokoldalú művész volt, zengő, tiszta hangjával gyönyörűen beszélte a magyar nyelvet. Alkati adottságai miatt pályája kezdetétől fogva sok klasszikus hősnő és kemény, nagyszájú, olykor kegyetlen nőalak megformálását bízták rá. Fenséges volt mint Klütaimnésztra (Aiszkhülosz: Oreszteia), Margit királyné (Shakespeare: III. Richárd), Xiména (Corneille: Cid), Gertrudis (Katona: Bánk bán), Rhédey Eszter (Móricz: Úri muri), Goneril (Shakespeare: Lear király).

A Katona József Színházban eltöltött csaknem harminc év sokféle szerep eljátszására adott számára lehetőséget, volt Philaminte (Moliere: Tudós nők), Volumnia (Shakespeare: Coriolanus), Klumpetné (Parti Nagy Lajos: Mauzóleum), Brigitta asszony (Heinrich von Kleist: Az eltört korsó), Maria Josefa (Lorca: Bernarda Alba háza), az öregasszony (Spiró: Koccanás) és Madame Gatteau (Goldoni: A karnevál utolsó éjszakája).

Kiváló humorérzéke, karikírozó képessége vígjátékokban is kitűnően érvényesült, Kamillaként (Szigligeti: Liliomfi) és Kukuskinaként (Osztrovszkij: Jövedelmező állás) is sziporkázott. Televíziós kívánságműsorokban ma is rendszeresen kérik egyik emlékezetes sikerét, a fergeteges humorú kabaréjelenetet, amelyben egy írástudatlan, idős parasztasszonyt alakított, partnere Balázs Péter volt. A televízióban Tábori Nórával együtt évekig ők voltak a Szeszélyes évszakok Juliska-Mariska párosa.

Máthé Erzsi több filmben és számos tévéjátékban szerepelt: Gázolás, Külvárosi legenda, Ház a sziklák alatt, Égrenyíló ablak, A hamis Izabella, Nem élhetek muzsikaszó nélkül, A szeleburdi család, Mielőtt befejezi röptét a denevér. Ő játszotta Marjáknét, a házvezetőnőt a Fekete város című Mikszáth-regény nagy sikerű, Zsurzs Éva rendezte televíziós változatában.

A legfrissebb hírek itt!

A Katona József Színházban jó szerepeket kapott, szeretetteljes légkör vette körül. Hivatásáról egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy mindig csak és kizárólag a színészetnek élt, együtt akart élni a szerepekkel, a külvilág nem létezett számára. Magánéleti kudarcait, tragédiáit is csak a pálya tudta feledtetni. 2003-ban díjat alapított, amelyet a Katona évadzáró társulati ülésén adnak át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó társulati tagnak. 2006-ban alapítványt hozott létre, melynek célja a Pécsi Nemzeti Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház, valamint a határon túli magyar nyelvű színházak tagjainak, továbbá a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóinak segítése.

Egész pályafutása során lámpaláz nehezítette életét. Még kislányként egyszer azt mondták neki, hogy sohasem lesz színésznő belőle, azután mindvégig ezzel küzdött, de a szövegébe csak egyetlenegyszer sült bele színpadon.

A színésznő, aki egyetlen gyermekét kiskorában veszítette el, 2002-ben alapítványt hozott létre a kora- és újszülöttek intézményen belüli és otthoni ellátásának támogatása érdekében.

Nyitókép: MTVA Fotó: Zih Zsolt

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work