2.4 C
Budapest
2022. december. 3. szombat

Elhunyt Juhász Ferenc költő

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Forrás: MTI

Életének 88. évében elhunyt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő, a nemzet művésze – tudatta lánya, Juhász Anna az MTI-vel. A költő otthonában, lányai és felesége körében halt meg szerda éjjel, kevéssel éjfél előtt.

Elhunyt Juhász Ferenc költő

“Együtt voltunk a végén, és szerintem neki ez volt a legfontosabb, hogy a családja körében legyen. Abban a szerető közegben halt meg, amiben egész életében élt, ami az irodalmon kívül a legfontosabb volt a számára” – mondta Juhász Anna.

Felidézte, hogy állapota miatt édesapja már egy ideje nem nagyon beszélt, de  a halála előtti napon megszólalt, csak annyit mondott: Tóth Árpád. “Annyira elképesztő dolog, hogy egy embernek akiben már alig van élet, akkor is az jár a fejében ami ő volt: a költészet. Különleges kegyelmi állapot, hogy ez megadatott neki” – fűzte hozzá.

Juhász Ferenc temetéséről később intézkednek, kérése szerint a Kerepesi temetőben, jó barátja Ferenczy Béni közelében szeretnék örök nyugalomra helyezni.

Juhász Ferenc 1928-ban született Bián, az elemi iskolát szülőfalujában, a polgári iskolát Bicskén végezte. Apja elektroműszerésznek szánta, de édesanyja kérésére a budapesti, Márvány utcai Kereskedelmi Iskolába ment, majd 1946-ban a budapesti egyetem szanszkrit-magyar szakára iratkozott be, de tanulmányait egy év múlva megszakította édesapja betegsége miatt.

A József Attila Népi Kollégium tagjaként 1948-ban folytatta egyetemi tanulmányait, később a Hunnia Filmgyár dramaturgja lett, majd 1951-ig a Könyvhivatalban és az Írószövetség lektorátusában dolgozott, 1974-ig pedig a Szépirodalmi Kiadó szerkesztője volt. Közben 1963-ban bekapcsolódott az Új Írás című folyóirat szerkesztésébe, 1974 és 1991 között a lap főszerkesztője is volt, 1992-benrészt vett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia megalapításában.

Irodalmi pályafutása 1948-ban kezdődött, a Diárium című lap karácsonyi száma közölte első két versét. Első verseskötete, a Szárnyas csikó 1949-ben a Franklin Társulat kiadásában jelent meg, ezt Baumgarten-díjjal jutalmazták. A Sántha család című könyvéért 1950-ben József Attila-díjat, egy évvel később az Apám című elbeszélő költeményéért Kossuth-díjat kapott.

Költészetének nyelvi forradalmát A tékozló ország című, 1954-ben napvilágot látott eposza hozta meg, amelyet 85. születésnapjára meglepetésként a Kossuth Kiadó új kiadásban is megjelentetett. 1965-től sorra jelentek meg kötetei, majd 1978 és 1980 között összes verseinek gyűjteményét is kiadták.

Legutóbbi kötete az idei Ünnepi Könyvhétre jelent meg 2007 óta írt versprózáiból A végtelen tükre címmel.

Verseit angolra, németre, finnre, svédre, olaszra, franciára, bolgárra és héberre is lefordították. Munkásságáért több rangos elismerést kapott: a József Attila-díjjal 1950-ben, a Kossuth-díjjal 1951-ben és 1973-ban tüntették ki, 1991-ben megkapta a Művészeti Alap Nagydíját, 1992-ben a Strugai Költői Esték Arany Koszorúját, 1993-ban Az Év Könyve Jutalmat. Kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével és a Prima Primissima Díjjal is, tavaly pedig beválasztották a Nemzet Művészei cím birtokosai közé.

 

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

A protein és a női szépség: Miért kulcsfontosságú a megfelelő protein bevitel a nők számára is?

A megfelelő fehérjebevitel viszonylag kulcsfontosságú minden ember, különösen az aktív személy életében. Azonban sokaknál a fehérjék csak az izomtömeg...

Ma este egy romantikus dráma arról, hogy hogyan lesz egy kiskatonából EMBER – Újoncok napja.. – videó

Nap mint nap filmek! Minden nap este 7-kor felteszünk egy filmet, és hétvégente 2 filmet, más és más...

Üzent a BKK: változik a közlekedés az ünnepek alatt – Ez sokakat érinthet!

Az adventi időszakban az utasok színvonalasabb és biztonságosabb kiszolgálása érdekében a hétvégi napokon sűríti egyes járatait, illetve nagyobb...

„Amit Németország csinál, az romboló a békére nézve” – Putyin és Scholz telefonon tárgyalt

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken telefonon közölte Olaf Scholz német kancellárral, hogy a német és nyugati irányvonal Ukrajnával...