Hirmagazin
Image default
Életmód hírek

Elhunyt Gyuricz József olimpiai bronzérmes, világbajnok tőrvívónk.. Isten nyugosztalja!

Hosszan tartó betegség után, 86 éves korában szerdán elhunyt Gyuricza József háromszoros olimpikon, kétszeres világbajnok, olimpiai bronzérmes tőrvívó.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapján megjelent hír szerint Gyuricza hosszú ideje beteg volt, még a kilencvenes évek közepén egy érgörcs következtében mozgásában korlátozott lett, egyik oldala lebénult.

„Budapesti lakásában élt visszavonultan, ahol néhány nappal ezelőtt baleset érte. Megsérült, megütötte magát, kórházba került, de már nem lehetett megmenteni” – tájékoztatta a MOB-ot Kamuti Jenő, az egykori csapattárs.

Gyuricza József az 1954-es főiskolai világbajnoki győzelme után. FORRÁS: FACEBOOK.COM/VIVOMUZEUM

A hódmezővásárhelyi születésű Gyuricza József a Bp. Haladásban, majd a BHSE-ben vívott, három olimpián vett részt: Melbourne-ben harmadik lett csapatban, ötödik egyéniben, négy évvel később Rómában negyedik csapatban, majd 1964-ben, Tokióban az együttesével hetedik, egyéniben 25. helyet szerzett.

Világbajnokságokon tíz érmet nyert, köztük két aranyat, és győzött főiskolás vb-n is. Az 1955-ös római vb-n egyéniben bizonyult a legjobbnak, ezzel ő lett a szakág első magyar világbajnoka. Kardvívásban világbajnoki ezüstérmet szerzett és Universiade-győzelmet is aratott. 1968-ban a TF-en szerzett testnevelő tanári diplomát, majd 1970-ben vívószakedző, vívómester, 1977-től a mesteredző-cím birtokosa, a BHSE, a BVSC és az OSC vívóedzője volt. Temetéséről később intézkednek.

origo, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Mi vár idén a pályakezdőkre Szolnokon? Íme egy jó tipp a sikeres elhelyezkedéshez

Géza

Tiniszerelem: Az első nagy érzelmek világa

Kovács Karolina

Hobo 80 – Legendás születésnapi koncert az Arénában.. – Isten éltesse a művész urat!

Géza
Megszakítás