A színész 81 éves volt. A művészt az újpesti önkormányzat saját halottjának tekinti.

Meghalt Dózsa László színész, érdemes és kiváló művész, az Újpest Színház korábbi művészeti vezetője és főrendezője, Újpestért díjas, Budapest díszpolgára – közölte Újpest polgármestere, Déri Tibor a Facebook-oldalán.

Facebook-post

A Wikipédia szerint Dózsa László az 1956-os forradalomban való részvételéért több kitüntetésben részesült, de a forradalomban való szerepvállalását egyes történészek megkérdőjelezik.

Gyerekkora

Artista családban született Budapesten. Édesanyja a népligeti Műszínkör artistája volt. Nagyon korán kapcsolatba került a színjátszással; háromévesen már ő is fellépett. A Népligetben éltek, amíg az ottani komédiás telepet a Rákosi-korszakban fel nem számolták. 1952-ben a családot egy bérházba telepítették, ahol házmesteri feladatokat láttak el.

Pályafutása

Előbb postai segédmunkás volt, majd jelentkezett a Rózsahegyi Kálmán és felesége vezette színiiskolába. Innen került át a Színház-és Filmművészeti Főiskolára.

Mivel érettségi bizonyítványa akkor még nem volt, a Balettintézet levelező szakán érettségizett le.

fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

A Fortepan fotója a Magyar Rádió és a Magyar Televízió Null:nulla című 1970. évi szilveszteri vetélkedője felvételén készült. Haumann Péter, Dózsa László (középen) és Székhelyi József színművészek láthatók rajta.

Videó

A Színiakadémia elvégzése után több színházban is játszott: a debreceni Csokonai Nemzeti Színház (1967–1970), a Madách Színház (1970–1980 illetve 1991-től), a Népszínház (1980–1983), a Nemzeti Színház (1983–1991) tagjaként. 1991-től újra a Madách Színházban játszott.

Számos televíziós sorozatban, játékfilmekben, valamint szinkronszínészként is szerepelt.

Forrás

SKYTINGMAGAZIN

ElőzőA német adatok szerint a balesetek okozásában az átlagon felül teljesítenek a 65 év felettiek.
KövetkezőKarácsonyi KVÍZ – felelj 5 kérdésre, meglátod magad is, mennyire vagy „otthon”, Karácsony témában!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza