Home Főhírek Külföld Elhunyt az e-mail atyja

Elhunyt az e-mail atyja

Forrás: MTI

Elhunyt 74 esztendős korában Ray Tomlinson, akit az e-mail atyjaként emlegettek: ő fejlesztette ki a programot, amelynek segítségével lehetővé vált a hálózatra csatlakozó felhasználók közötti elektronikus levelezés.

Elhunyt az e-mail atyja
A massacusetts-i Lincolnban élő Tomlinson szombat reggel hunyt el. Halálhírét Mike Doble, cambridge-i Raythenon vállalat szóvivője jelentette be, ennél a cégnél dolgozott Tomlinson. Halálát sajtóhírek szerint szívroham okozta.

„Vérbeli műszaki úttörőként Ray volt az, aki a hálózatba kapcsolt számítógépek történetének kezdetén elhozta nekünk az e-mailt” – fogalmazott Doble. Munkája megváltoztatta a világban zajló kommunikáció módját, mégis haláláig szerény, kedves ember maradt, aki nagylelkűen bánt a tehetségével és az idejével – hangsúlyozta.

Tomlison 1971-ben alkotta meg azt a programot az ARPANET-re, az internet elődjére, amely lehetővé tette, hogy a felhasználók más szerverekhez kapcsolódó felhasználókkal válthassanak elektronikus leveleket.

„Köszönjük, Ray Tomlinson az e-mail felfedezését, és hogy a @-jel felkerült a térképre” – reagált a halálhírre hivatalos Twitter-oldalán a Gmail.

Vinton Cerf, az internet úttörője szomorúságát fejezte ki Tomlison halála miatt.
A szakember a New York állambeli Amsterdamban született, és a hatvanas években végezte tanulmányait a Rensselaer Műszaki Egyetemen, valamint a Massachussettsi Műszaki Egyetemen (MTI). Az elektronikus levelezésben áttörést hozó programjának kifejlesztésén a Bolt Beranek and Newton vállalatnál – a mai Raytheon BBN Technologies vállalatnál – dolgozott, amelynek haláláig vezető programozója és tudósa volt.

Az első e-mail-váltás két egymás mellett álló számítógép között történt, Tomlinson később úgy emlékezett rá, hogy teljesen lényegtelen üzenet volt, ezért nem is jegyezte meg. Ám miután meggyőződött arról, hogy a program működik, az első elektronikus körlevélben munkatársait tájékoztatta arról, hogy működik a levelezőprogram.

Tomlison választotta a mára kulturális ikonná vált @-jelet a felhasználó nevét és címét összekötő szimbólumként.

A Forbes magazinban 1998-ban megjelent portrécikk szerint, amikor Tomlinson egy kollégájának megmutatta a forradalmian új programot, így szólt: „ne beszélj róla senkinek! Nem ezen kellene dolgoznunk”.

Tomlinson 2000-ben megkapta az Amerikai Számítógép Múzeumtól a George R. Stibitz-díjat úttörő munkásságáért, a Nemzetközi Digitális Művészeti és Tudományos Akadémia pedig Webby-díjjal tüntette ki. Amikor 2012-ben beiktatták az Internet Hírességek Csarnokába felidézte: „gyakran kérdezték tőlem, tudtam-e, hogy mit csináltam? A válasz: igen, pontosan tudtam. Csak arról nem volt semmilyen elképzelésem, hogy milyen óriási hatása lesz”.

 

Exit mobile version
Megszakítás